A 2010-ben a közösségi oldal kategóriában az “Év honlapja” díjat nyert weboldalon a diákok által értékelt tanároknak is lehetőségük van reagálni. Ennek az interakciónak köszönhetően a diák-tanár közötti internetes kommunikáció minden eddigi fórumnál hatékonyabban és őszintébben működik. A hallgatók körében nagyon kedvelt és az oktatók által is egyre ismertebb weblap rangsora már tavaly is a Nyíregyházi Főiskolára irányította a figyelmet. Akkor a szavazók a Bölcsészettudományi Kart juttatták a második helyre. 2011-ben ennek eredményét is felülmúlta a Természettudományi Kar által kapott 1240 szavazat és a jelesnek megfelelő 4,64-es átlag.
A közel 50 ezer értékelés alapján összeállított listán a Nyíregyházi Főiskola Természettudományi Karát a Magyar Táncművészeti Főiskola követi a második helyen, a Miskolci Egyetem Egészségügyi Főiskolai Kara pedig a dobogó harmadik fokán áll.
- Nagy Balázs -