Jelképe a fejlődésnek

Jelképe a fejlődésnek
A napokban felavatták a boldvai polgármesteri hivatalt, amely a legkényesebb igényeknek is megfelel.

A település önkormányzata két szolgálati lakást alakított át és a XXI. századi igényeknek megfelelő új hivatalt hozott létre. A harminc millió forintos bekerülési költség ötven százalékát a megyei területfejlesztési tanács biztosította, a pénz másik felét pedig az önkormányzat saját erőből teremtette elő.

A munkálatokat tavaly augusztusban kezdték és decemberben fejezték be. Az idei esztendő elején már birtokba vették, közben csinosították, berendezték. A község főteréhez közeli hivatal tervezője a Viszoki és Társa Kft., kivitelezője pedig a Borsodszer Kft. volt.

Az avatóünnepségen Csabai Gyula polgármester a boldvai fejlesztésekről beszélt. Bővítették az iskolát, az orvosi rendelőt, az óvodát, az étkezdét, rendbehozták az utakat, a buszmegállókat, a játszótereket, a sort a hivatal átépítése és bővítése zárta.

Az eseményen jelen volt Gyárfás Ildikó, a megyei közgyűlés elnöke, aki hangsúlyozta: számára mindig öröm, ha látja a gazdagodó településeket, az intézmények bővülését, a szépülő, virágokkal díszített falvakat. Volt és van még adósság, amelyek ledolgozásához járul hozzá a területfejlesztési tanács. A megyében egy év alatt 59 polgármesteri hivatalt, 23 közintézményt és 19 művelődési házat újítottak fel. A jövő pedig a pályázatoké, az életképes terveké. Ha ilyenek készülnek, megnyílnak az európai uniós és a hazai források.








hirdetés