Újfalui siker a legóversenyen

Újfalui siker a legóversenyen
Népes berettyóújfalui vendégsereg érkezett a 400 éves hajdúkiváltságot nyert Nagyszalontára június 1-jén.

A hosszantartó rendezvénysorozat ezen napján kegyes volt az időjárás. Elállt az eső, felhőtlen volt a szervezők jókedve. A város óvodásai, különböző színű lufikkal csatlakoztak a központban felvonuló menethez, amelynek az élén a berettyóújfalui Ifjúsági Fúvószenekar haladt. 11 órától került sor a VI. Nemzetközi Legóversenyre a Magyarházban 13 csapat részvételével.

A díjkiosztáson minden gyermek kapott ajándékot, és az újfalui gyermekeket pedig még kétszer szólították, mert különdíjat, és végül az első helyezést is megnyerték, jutalmukat pedig Gyula Ferencnétől a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés alelnökétől, országgyűlési képviselőtől vehették át. A Vass Jenő Rákóczi utcai Tagóvodájának nyertes „Csipet-csapatának” tagjai: Tóth Regina, Birinyi Zoltán, Szító Lajos, Szűcs Lajos.

Délután gyermeknapi gálára került sor a Zilahy Lajos Művelődési Házban, ahol ismét szerepet kapott az Ifjúsági Fúvószenekar Szilágyi Péter igazgató-karmester vezényletével, és a Szántó Zoltánné által felkészített Rákóczi utcai tagóvoda növendékei, akik nagy sikerrel mutatták be a Kodály-gyűjtötte nagyszalontai gyermekmondókákból összeállított műsorukat.








hirdetés