új laboratórium

2020.06.17. 18:46

A járvány is megmutatta: fontos a haszonállatok géntartalékainak megőrzése

Az állattenyésztésben a géntartalékok képzése nemzetstratégiai, illetve nemzetbiztonsági érdek, csakúgy, mint a biztonságos élelmiszerek előállítása – mondta a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) főigazgatója szerdán, a herceghalmi haszonállat-embriológiai laboratórium és kísérleti takarmánykeverő üzem átadásán.

Gyuricza Csaba elmondta, hogy a több mint 100 millió forintos beruházás főként a gyakorlati kutatásokat segíti, az embriológiai labor egyik célja, hogy hátteret biztosítson a géntartalékok képzéséhez. Megjegyezte,

a koronavírus-járvány is azt mutatta meg, hogy a géntartalékok mennyire fontosak egy ország kiszolgáltatottságának csökkentéséhez.

Az üzem átadása így nem csak az ágazatnak, de az egész országnak fontos – fűzte hozzá a NAIK főigazgatója. A NAIK vezetője beszélt arról is, hogy a mostani üzem átadása a legkorszerűbb technológiákhoz történő alkalmazkodást, illetve a precíziós gazdálkodás működtetését segíti elő.

Megjegyezte azt is, jelentős változás fog bekövetkezni a magyar agrár-felsőoktatásban, amely végre összhangba hozza az agrárkutatást az oktatással, és megszünteti azt a szétaprózottságot, amely már évtizedek óta jellemzi a rendszert.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában