Jobbik-sajtótájékoztató: “a Fidesz egészen mást ígért, mint ahogyan cselekedett”

Nyíregyháza – A magyar vidék jelenlegi helyzetét felvázolva, Magyar Zoltán, a Jobbik országgyűlési képviselője, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának alelnöke keddi sajtótájékoztatóján élesen bírálta az Orbán-kormányt, mondván: a Fidesz egészen mást ígért, mint ahogyan cselekedett.

– Uniós keretek között 3 tényező határozza meg egy ország mezőgazdaságának sorsát: a jogszabályi környezet, a támogatás- és a földpolitika. Mindhárom területen csúfos kudarcot vallott a kormány. A hatályos jogszabályi környezet nem a családi gazdaságoknak, hanem a „nagyoknak”, az oligarcháknak kedvez, nézzük csak meg, kiknek a kezébe került az állami földek jelentős része. Az, hogy 2014 és 2020 között mennyi támogatást kapjon Magyarország, Brüsszelben dőlt el, de arról, hogyan, milyen elvek mentén használjuk fel a forrásokat, már Budapesten Lázárék döntöttek, így a fejlesztési források kétharmada egy szűk, felső kör kezében landolt. Hatalomra kerülve a Jobbik első lépése az elszámoltatás lesz, majd mindhárom területen gyökeres és igazságos reformokat fog végrehajtani – tette hozzá Magyar Zoltán.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter






hirdetés