Jobbik-sajtótájékoztató: Így orvosolná a devizakárosultak problémáját a Jobbik

Nyíregyháza – A devizahitelesek megmentését ígérték 2010-ben, ám a Nemzeti Eszközkezelő, illetve a végtörlesztés csak keveseken segített, a magáncsőd-konstrukció is csődöt mondott, az árfolyamgát pedig csak lélegzetvételnyi könnyebbséget adott a hiteleseknek – kezdte pénteki sajtótájékoztatóját Lengyel Máté, a Jobbik országgyűlési képviselőjelöltje, hangsúlyozva: pártja eddig is, ezután is kiáll a devizakárosultak érdekeiért.

– A Jobbik eltökélt a tekintetben, hogy ezeket a hiteleket a felvétel napjának árfolyamán kell forintosítani, új, tisztességes elszámolásra van szükség. Kormányra kerülve azonnali hatályú kilakoltatási moratóriumot vezetünk be, elszámoltatjuk a bankokat és kiiktatjuk a végrehajtói túlkapásokat. Állami jogsegélyszolgálatot állítunk fel, hogy a jogvédelem ne csak a tehetősek kiváltsága legyen – fejtette ki a jobbikos politikus, majd bejelentette: március 4-én, vasárnap 18.30 órától a devizakárosultak kálváriájának rendezéséről tartanak nyilvános tájékoztatót Nyíregyházán, a Széchenyi étteremben.








hirdetés