Jobbik-sajtótájékoztató: „Nem a tetkók, hanem a tettek számítanak!”

Kocsord – Földi Istvánt, a Jobbik polgármester-jelöltjét lejárató röpcédulákkal szórták meg a napokban, az éj leple alatt a kocsordi postaládákat ismeretlenek.

Minderről pénteken rendkívüli sajtótájékoztató keretében beszélt Katona Péter, a párt regionális igazgatója, hangsúlyozva: a Jobbik nem száll be a sárdobálásba, névtelen rágalomhadjárat helyett választócentrikus, a település problémáira és azok megoldásaira fókuszáló programot nyújt a vasárnap új polgármestert választó kocsordiaknak! – Nevetséges, szánalmas, hogy a kampány finiséig épkézláb ötletek, előremutató tervek helyett, mindössze ennyit sikerült felmutatnia a vetélytársaimnak. Kocsord szebb jövője érdekében – ahogyan azt a programomban és a csütörtöki, telt házas lakossági fórumon is megfogalmaztam – településvezetőként tenni, harcolni fogok a munkalehetőségek bővítéséért, a fiatalok helyben tartásáért, fejlesztésekért, felújításokért, az M49-es gyorsforgalmi elkerülő megépüléséért, és nem fogom szó nélkül hagyni a kocsordi kábeltévé üzemeltetője és a korábbi önkormányzat között fennálló botrányos szerződést sem – fogalmazott Földi István.








hirdetés