Jobbik: Új kiegyezésre van szükség!

Akt.:
Nyíregyháza – Az Európai Unió bürokratikus elitje letért arról az útról, melyet alapító atyái megfogalmaztak. A Jobbik célja egy igazságos, szolidáris, keresztény értékeken alapuló EU, amelyben Magyarország szabad, szociális és versenyképes – fogalmazott csütörtöki sajtótájékoztatóján Lengyel Máté, a párt önkormányzati képviselője.

A Jobbik nyíregyházi alapszervezetének elnöke elmondta: régóta kritizálják az EU vezetőinek gőgjét, de ezt mindig a magyar emberekért és az élhető európai jövő érdekében tették. – Új kiegyezésre van szükség az EU és tagállamai között, a nemzetállamok érdekeinek figyelembe vételével tisztázni kell közös ügyeinket. Fel kell vállalni keresztény örökségünket, humanizmusunkat, a demokrácia és a valódi szabadság tiszteletét – hangsúlyozta a politikus, és hozzátette: ma az EU nem igazságos szövetség, mert a tagállamai között súlyos gazdasági és társadalmi különbségek vannak. Kelet-Európában az elvándorlás, Nyugat-Európában a bevándorlás okoz gondot, a bérverseny jelentette nehézségekre, a Jobbik javasolta bérunió lehet a megoldás – mondta.








hirdetés