Matolcsy György csütörtökön jelentette be, hogy a jövő évi költségvetésben a kormány változatlanul 660 milliárd forint, GDP-arányosan 2,2 százalékos hiánnyal számol; ugyanakkor a kiadási és a bevételi főösszeget is 170 milliárd forinttal emelte, utóbbi forrása elsősorban a tranzakciós illetékből elvárt 130 milliárd forint 280 milliárd forintra növelése. Z. Kárpát Dániel szerint a tranzakciós illeték emelésével a “sárga veszedelem éve következik” 2013-ban. Emlékeztetett arra, hogy már jelenleg is több mint 4 millióan élnek Magyarországon a létminimum alatt és ez a szám tovább nőhet jövőre, “a sárga csekkek tengerében egyre többen fulladnak meg”. A Jobbik szerint elfogadhatatlan, hogy a kormánynak semmilyen stratégiája nincs ennek a folyamatnak a megállítására, sőt csak tovább erősíti ezt azzal, hogy a multinacionális cégek, vagy a bankok helyett a magyar emberek zsebéből kívánják fedezni az elhibázott gazdaságpolitikájukat.