2012.05.8 18:51; Frissítve: 2012.05.8 19:29


Jogerősen 11 év fegyház a „nagytermészetű” párosnak

bíróság bíróság
írta Pusztai Sándor - Nyíregyháza, Tiszavasvári – Többek által elkövetett erőszakos nemi közösülés és más bűntett vádjával állt két fiatal férfi a Nyíregyházi Törvényszék dr. Kozma Istvánné dr. Váradi Katalin vezette fellebbviteli büntető tanácsa elé.

alt hiba beküldése

Az első rendű, gyesen lévő vádlott Rézműves Róbert a vádbeli cselekmény idején egy garázdaság miatt indult eljárás hatálya alatt volt. Másod rendű vádlott Lakatos Róbert egy rablás nyomán indult eljárás hatálya alatt állt, azaz még nem voltak jogerősen elítélve.

A vádirat szerint 2011. augusztus 19-dikén egy tiszavasvári presszóban szórakoztak, ahol jelen volt a sértett is, mindenki ittas, de ma már nem tisztázható mértékben. Hajnali 2 óra körül a sértett kiment a szabadba levegőzni, mire a két fiatalember követte azzal a szándékkal, hogy közösülnek vele. Megfogták az amúgy is gyenge fizikumú sértett karjait és a vasút felé húzták. A magát megvédeni nem tudó lány hiába kapálózott, a legények bevonszolták egy kerítésen belülre, majd a fűbe nyomták, ahol előbb Rézműves, utána Lakatos erőszakolta meg. A megerőszakolt, sokkolt kifárasztott nő a barátját próbálta hívni, mire a vádlottak elfutottak.

A presszóba visszakísért nő kérésére rendőrt hívtak, és a két vádlottat azonosították, hiszen visszamentek ők is. Az orvos szekértői vélemény alapján igazolódott az erőszak ténye. A két vádlott nem tagadta az erőszakos közösülést, Rézműves Róbert azzal próbálta védeni tettét, hogy táncoltak, csókolóztak az áldozattal, amit mások is megerősítettek, de az első fokon eljáró Nyíregyházi Városi Bíróság megállapítása szerint a későbbi cselekményre nincs hatással, ahogy a sértett ittassága sem. Épp ellenkezőleg, a sértett ellenállása arra utalt, hogy nem akar senkivel közösülni fogva tartói közül. A lány a rendőrségi eljárás során pontosan megmutatott mindent, így nem lehetett erősen ittas állapotban. A két vádlottra a társtettesként elkövetett személyi szabadság megsértése, és az egy-egy rendbeli erőszakos nemi közösülés miatt halmazati büntetést kellett kiszabni.

Mindkét vádlott 5 év 6 hónapos börtönbüntetést kapott, ami ellen a védelmek fellebbeztek, az ügyész tudomásul vette. A Nyíregyházi Törvényszék előtt a fellebbezéseket fenntartották a védők, hivatkozva a beismerő és megbánó magatartásra, valamint Rézműves esetében a kiskorú gyermek nevelésére. Az ügyész indítványában a törvénynek megfelelő fokozat megállapítását, és a büntetés helyben hagyását indítványozta. A Nyíregyházi Törvényszék mindkét vádlottat bűnösnek találta, és az 5 év 6 hónapos büntetéseket helyben hagyta. A fokozatot az ügyészi indítványnak helyt adva fegyházra módosította. Az indoklásban elhangzott, hogy a halmazati szabályok miatt az ítéletek nem számítanak eltúlzottnak, inkább a kiszabható középmérték alattinak. Az ítéletek jogerősek.

A SZON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!



Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Niki, a nap szépe

Niki ibrányi diáklány, aki imád nagyokat bulizni és táncolni a barátaival, akikkel a legtöbb szabadidejüket is együtt töltik.
tovább »


Login2