Jól takart az ajtó

Sok van mi csodálatos, de az embernél semmi sem csodálatosabb – tartja a mondás,
amelynek igazságáról az encsi rendőrök is meggyőződhettek a napokban Vilmányban.

Az történt ugyanis, hogy egy helybéli 64 éves férfi ittas állapotban tartott
haza, amikor valamilyen máig megmagyarázhatatlan ötlettől vezérelve, amikor
egy lakatlan ház előtt tartott a sétálásban, belépett a portára, bement a nyitott
épületbe, majd az egyik falnak támasztott ajtót magához véve elindult ismét
hazafelé. Ekkor találkozott a rendőrökkel, akik természetesen szerettek volna
magyarázatot kapni arra, hová tart az esti órákban egy ajtóval a hátán.

Rövid elszámoltatás után annyi kiderült, hogy hazafelé tartva vette azt magához,
de hogy valójában miért is volt szüksége arra az ajtóra, már nem tudta megmondani.
Az Encsi Rendőrkapitányság ezért lopás miatt indított eljárást a férfi ellen,
akinek a bíróság elé állítását tervezik.

B. G.








hirdetés