Jól tempóztak Debrecenben

A nyíregyházi fiatalok kitettek magukért
A nyíregyházi fiatalok kitettek magukért - © Fotó: sportcentrum
Nyíregyháza – A felkészülés elején jó formában vannak a Nyíregyházi Sportcentrum ifjú úszói.


A Nyíregyházi Sportcentrum ifjú úszói két hónapja kezdték el ismét a kemény tréningeket, és már az első megmérettetésükön kitettek magukért. A Hajós Alfréd Kupa harmadik fordulójának Debrecen adott otthont a közelmúltban, és a nyíregyháziak egy híján negyven éremmel tértek haza, a tizennyolc arany mellett tizennégy ezüstöt és nyolc bronzot tempóztak.

A legidősebbek kategóriájában Molnár Laura háromszor állhatott a dobogóra, a fiúknál Trizner Olivér remekelt három számban, és az élen végzett. Hatházi Dóra a 2003–2004-es korosztályban a legjobbnak bizonyult, ugyanis mind a négy számában esélyeshez méltóan tempózta le riválisait. Kovács Péter a 2005-ösök között nem talált legyőzőre. Mind a négy számában aranyérmet zsebelt be, nagyon szép időeredmény-javításokkal.

A felkészülés elején is jó formában voltak a versenyzők, a kemény munkájuk kamatozik. Szinte mindenkinek sikerült javítania eddigi legjobb eredményén, még azoknak is, akik csak épphogy csúsztak le a dobogós helyezésről.

Aranyérmesek

Trizner Olivér (100 gyors, 100 pillangó, 400 gyors); Kovács Péter (100 gyors, 200 hát, 100 pillangó, 400 gyors); Molnár Laura (100 gyors); Hatházi Dóra (100 gyors, 100 pillangó, 200 mell, 400 gyors); Valent Gergő (200 hát); Csikós Petra (200 hát); Keczán Noel (50 gyors, 100 hát); Ványi Dávid (100 pillangó); Sztruhár Jázmin (100 pillangó)

Ezüstérmesek

Czegle Péter (100 gyors); Ványi Dávid (100 gyors); Tajthy Milán (200 hát, 400 gyors); Sebők Vivien (200 hát, 100 pillangó); Molnár Fruzsina (200 hát); Molnár Laura (100 pillangó); Barna Bianka Dorottya (200 mell); Ónódi Gyula (100 pillangó, 400 gyors); Szakács Adorján (400 gyors); Kis Anasztázia (400 gyors)

Bronzérmesek

Ónódi Gyula (100 gyors); Kis Anasztázia (100 gyors); Molnár Laura (200 mell); Lénárt Zsófia (200 mell); Keczán Noel (200 gyors); Nagy Csenge (200 gyors); Molnár Kitti (400 gyors); Csernyik Dániel (400 gyors)

Edzők: Urbin Tamás, Gyula Sándor, Kecskés Evelin, Kelemen Olimpia, Kovács Attila

KM



További hírek a Sport kategóriából






hirdetés