Jólesik félúton megpihenni

Az ajaki zarándokok Baktalórántházán
Az ajaki zarándokok Baktalórántházán - © Fotó: a szerző
Ajak, Baktalórántháza – Jó kapcsolatos ápol Ajak és Baktalórántháza római katolikus közössége.

Szinte mindegy, ki hogyan – gyalogosan vagy kerékpárral – indul útnak, a lényeg, hogy megérkezzen Máriapócsra.

A közelmúltban Ajak kis katolikus közösségének tagjai döntöttek úgy, hogy elzarándokolnak nemzeti kegyhelyünkre. A gyermekek kerékpárral indultak el a túrára, a felnőttek gyalogolva tervezték elérni úti céljukat. A táv közepénél mindig jólesik megállni egy kis pihenőre, s erre a legjobb hely földrajzi fekvése miatt Baktalórántháza. A fáradt vándorok itt nemcsak megpihenhetnek, hanem elfogyaszthatják az elemózsiát is.
Nem első alkalommal pihentek meg Baktalórántházán az ajaki zarándokok, ugyanis a két település római katolikus közössége jó kapcsolatot ápol a korábbi évekre visszamenőleg is.

Lázár István atya szívélyes és keresztény felebaráti üdvözléssel fogadta azt a felnőtt csapatot is, amely a napokban érkezett Ajakról. A lourdesi barlangnál közös imádkozással és énekléssel lelkiekben is töltekeztek a vándorok, de nem maradhatott ki az Árpád-korabeli római katolikus kis templom csodálatos freskóinak megtekintése sem.

A 2013-ban kibontott kora középkori freskók nagy vallási és lelki élményt nyújtó turisztikai attrakciók. A pihenés után aztán a zarándokok innen indultak tovább a máriapócsi kegytemplomhoz, a csodatévő szűz anyához.

– Némethné Csubák Éva –








hirdetés