Jön a döntők döntője

A helyszínen szurkolóink ezúttal is kitesznek majd magukért
A helyszínen szurkolóink ezúttal is kitesznek majd magukért - © Fotó: olvasónktól
Nyíregyháza – Vasárnap végleg eldől, sikeresen „szeretjük-e” Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét.

A Magyarország, szeretlek! című műveltségi vetélkedőben hazánk megyéi mérik össze tudásukat és jókedvüket. A csapatokat három játékos, egy tapasztalt kapitány és egy sereg szurkoló alkotja. Ebben a felállásban – Harsányi Leventével a kapitányi poszton – játszik ismét Szabolcs-Szatmár-Bereg megye „különítménye” is. Így mutatja meg vállalkozó kedvét és tudását, ügyességét és találékonyságát – most már a döntők döntőjében.

Vasárnap a Dunán

Szokás szerint a szerencse is fontos szerepet kap majd a játékban, melynek hangulatát a műsorvezető, Szente Vajk személye is garantálja.

Az izgalmak és a szórakozás, no meg az értékes nyereményekkel járó sikeres szereplésünk reményében érdemes hát a megyei csapatnak szurkolni a tévékészülékek előtt december 17-én, vasárnap 19.30-tól (Duna csatorna).

A műsorról további információkat olvashatnak a www.mediaklikk.hu/magyarorszagszeretlek oldalon, illetve a vetélkedő Facebookján.

KM








hirdetés