Jordán Tamás kapta a Vidor Fesztivál életműdíját

Akt.:
Jordán Tamás kapta a Vidor Fesztivál életműdíját
© Fotó: alon.hu
Nyíregyháza – Jordán Tamás Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező kapta a 16. Vidor Fesztivál életműdíját – közölte a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház szerdán az MTI-vel.

Közleményük szerint Jordán Tamás a Rózsavölgyi Szalon & Café produkciójával érkezett Nyíregyházára, ahol Dicső Dániel rendezésében Hernádi Judittal, Sipos Verával és Mohai Tamással a Salamon király szorong című komédiából játszottak dupla előadást. Ennek végén, a közönség jelenlétében adta át a fesztivál legnagyobb elismerésnek számító Hyppolyt-díjat Benedek Miklós, a színházi versenyprogram zsűrijének elnöke, valamint Kirják Róbert, a fesztivált szervező Móricz Zsigmond Színház ügyvezető igazgatója a színművésznek.

Jordán Tamást nem először ismerte el a Vidor zsűrije: 2012-ben a Széllel szembe – poénok és poémák című stand up estjét a példaértékű műfaji újításért különdíjjal jutalmazták.

A Hyppolyt-díjat 2016-ban az azóta elhunyt Józsa Imre színművész kapta meg, a korábbi évek díjazottjai között volt Szacsvay László, Benedek Miklós, Gálvölgyi János, Kern András, Harkányi Endre és Bodrogi Gyula is.

– MTI –








hirdetés