Jótékonysági est Hernádkakban

Az általános iskola alapítványa tíz éves évfordulója alkalmából jótékonysági estet rendezett. A nagysikerű rendezvényen közel százötven vendég vett részt.

Először felléptek az iskola  diákjai, akik egyben a Diósgyőri Alapművészeti Tánciskola növendékei is, néptáncot és társastáncot mutattak be. Bemutatkoztak azok a tanulók is, akik hangszeres oktatásban vesznek részt a szikszói Művészeti Iskola keretén belül. Az iskola pedagógusai is szerepet vállaltak a műsorban. Este 11 órakor került a Miskolci Nemzeti Színház művészeire, akik színvonalas előadásukkal fokozták az est hangulatát.

A jelenlévők jótékony célú adományaiból több mint 400 ezer forint gyűlt össze, melyet az az iskola alapítványa kapott.  Az intézményben május hónapban elkezdődnek az iskolabővítési munkálatok, aulát és új tantermeket alakítanak ki. A tornaterem és a meglévő iskolaépület kerül  szervesen összeépítésre. A beruházás befejeztével jelentős mértékben javulnak tárgyi feltételek, ideálisabb körülmények között végezhetik az oktató-nevelő munkát.

PGy








hirdetés