Jöttek, mennek – szomszédolnak

Lukács Bence (jobbról) az ibrányi bajnokcsapat tagja volt, reális esély mutatkozik arra, hogy sényői színekben duplázzon
Lukács Bence (jobbról) az ibrányi bajnokcsapat tagja volt, reális esély mutatkozik arra, hogy sényői színekben duplázzon - © Fotó: Pusztai Sándor
Sényő – Burics András, Kapatina Kevin és Lukács Bence a Sényő friss szerzeményei.


Történelmi mérkőzésre melegít a Sényő-Carnifex. A megyei első osztályú futballcsapat szűk egy hét múlva, jelesül február 21-én a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében kiírt MTK elleni párharc „nyitódarabját” játssza – idegenben. A visszavágó hét nappal később esedékes, vagyis Sándor Tamás legénysége megkezdte a visszaszámlálást.

Unatkozni biztos nem fognak, az NB II-ben listavezető kék-fehérekkel szembeni tusakodás közben már egy bajnoki bevetést is teljesítenek, az idei nyitóforduló Nagyecsedre szólítja a sényőieket. Ugyanakkor a március elejére programba iktatott Tuzsér elleni összecsapás jó ideig az utolsó lesz, amelyet saját katlanjában vív a Sándor-alakulat. A centerpálya nagyszabású felújítása miatt ugyanis ideiglenesen Kemecsére költözik a gárda, a tavaszi évad hátralévő mérkőzésein (konkrétan hét találkozóról van szó…) a „szomszédban” lesz otthon. Mindez sejteti, hogy a hibátlan meneteléssel zárult az őszi szezon után, a második Nyírgyulajjal szemben felhalmozott tíz pontos előny tudatában már a jövőre is gondol a vezetőség…

Erre erősítenek rá a keretben történt változások. Miként azt korábban megpedzettük, a távozók listáján szereplő Toldi András az „osztálytárs” Baktalórántháza kötelékébe lépett, Szűcs Ferenc kemecsei színekben folytatja, míg Ádám Dénes mellett – fél év elteltével – Kállai Gábor is visszatér Balkányba. Persze, nem csak mentek, jöttek is. A huszonkilenc esztendős védő, Burics András a második vonalban érintett Kazincbarcikát elhagyva csatlakozott a Sényőhöz, Tiszaújvárosból pedig egyszerre ketten „futottak be”. A huszonegy éves Kapacina Kevinnek ráadásul alighanem megdobbant a szíve, elvégre édesapja, „Valer” helyi focilegendának titulálható. A másik újonc, Lakatos Bence szintén az NB III-as egyletben pallérozódott, korábban több megyei társulatban is megfordult, Ibrányban például bajnokcsapat tagja volt.

KM-KT

Címkék: , ,







hirdetés