Jövőre áll helyre az olajpiac az orosz energiaügyi miniszter szerint

Moszkva – Az olajpiac helyreállása 2017 végére várható és az olaj ára a jelenlegi, hordónkénti 50 dollár körüliről vissza fog térni a 60-65 dolláros szinthez – jelentette ki Alekszandr Novak orosz energiaügyi miniszter vasárnap a moszkvai Vestifinace fórumon.

Novak szerint ekkora fejeződik be a kőolaj olcsóságának jelenlegi ciklusa.

“Az előrejelzéseink és a világpiac elemzéséhez nagyon komolyan viszonyuló szakértők szerint az idei második, a harmadik és negyedik negyedévben a kínálat alatta marad a 2015-ös évinek és csak 2016 végén érjük majd el a 2015-ös kínálati szintet” – mondta.

Szavai szerint a kereslet és a kínálat közötti egyensúlyhiány csökkenni fog és a kereslet növekménye 2016-ban eléri a napi 1-1,2 millió hordót.

2014 nyarától 2015 végéig az olaj ára kevesebb, mint a harmadára esett vissza és 2016-ban a 30 dolláros szint alá is esett. Az árzuhanást a kitermelés magas szintje és a kereslet lassulása okozta, egyebek között a kínai gazdaság problémái miatt.
A miniszter rámutatott, hogy a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) jelenleg belső ellentétek okozta válságon megy keresztül, de úgy vélekedett, hogy a több mint 55 éves kartellel továbbra is számolni kell.

A héten kiszivárgott értesülések szerint egyébként az OPEC-országok június 2-i bécsi tanácskozásán várhatóan Sudirman Said indonéz energiaügyi miniszter veszi majd át a szervezet főtitkári posztját Abdalla Szalem al-Badritól, a líbiai állami olajtársaság volt igazgatójától.

– MTI –

Címkék: ,







hirdetés