könyvadomány, Nagyszelmenc
A határvárosi Dr. Béres József Kollégium 1996 óta segíti a határon túli magyar tannyelvű iskolákat. A diákotthonban mind a hat évfolyamon folyamatosan tanulnak kárpátaljai, vagy onnan elszármazott diákok, így kellő ismeretekkel rendelkeznek a nemzetiségi iskolák adottságairól, lehetőségeiről.
Kezdetben csak a diákotthon tanulói és tanárai gyűjtöttek használt tankönyveket, továbbá szépirodalmi és ismeretterjesztő kiadványokat, később azonban egyre több külső segítő kapcsolódott a karitatív kezdeményezéshez. Legfőbb és leghűségesebb támogatójuk a záhonyi önkormányzat, a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt, Szabóné Csiszár Hajnalka helyi könyvtárvezető, Pletka Sándor az intézmény ügyszerető dolgozója, a kiadók közül a Mozaik, a Dft-Hungária, a Maxim, továbbá a regikonyvek.hu internetes könyvkereskedés és a Magyar Lapkiadók Egyesülete. Esetenként a könyvadományokat ruhaneművel, élelmiszerekkel és multimédiás ismerethordozókkal egészítik ki.
Eddig 16 alkalommal Kárpátaljára, hat esetben a Felvidékre, míg két ízben Erdélybe vittek adományokat, egy-egy utazás során általában két települési iskolát felkeresve. Ebben a tanévben a kárpátaljai Dercenbe, Tiszasalamonba, Csapra, Hetyenbe és Csonkapapiba, valamint a felvidéki Vajánba és Nagyszelmencbe vittek adományokat.
Most következő útjukkal a Beregszász közeli Nagybégány, valamint Beregdéda iskoláját szeretnék támogatni.
Bíró Attila – Tancsik Róbert