Jubileumi fasorral gyarapodott a park

Húsz fát ültettek a húsz év tiszteletére
Húsz fát ültettek a húsz év tiszteletére - © Fotó: Racskó Tibor
Nyíregyháza – Húsz facsemetével gyarapodott kedden a Bujtosi-tó partján elterülő park a Michelin-csoport húsz­éves magyarországi évfordulójának tiszteletére.


– Ezek a fák, amelyeket elültetünk, a jövő és a növekedés szimbólumai – fogalmazott elöljáróban dr. Nemes Attila. – Reméljük, hogy úgy vernek gyökeret, és úgy növekednek majd, ahogyan azt cégünk tette a városban. Bízunk benne, hogy újabb színfolttal ­gyarapítjuk a parkot, és köszönjük a városvezetésnek, hogy ezt lehetővé tette – fűzte hozzá a Michelin Hungária nyíregyházi gyárának igazgatója.

Jászai Menyhért, a megyeszékhely alpolgármestere beszédében a Michelin társadalmi szerepvállalását méltatta. – Köszönjük ezt a két évtizedet, és azt kívánom, még sokszor húsz fával gyarapítsák a parkot – mondta.

A cégvezető és az alpolgármester ezután közösen ültette el az első tölgyet, majd átadták a terepet a jelen lévő Michelin-dolgozóknak, akik párba állva a gondoskodtak maradék 19 fáról.

KM








hirdetés