Julcsi néni, a gyerekek imádott lélekszobrásza

(Aktualisiert am:
Egykori tanítványai manapság is gyakran felkeresik, s a szülőkkel is tartja a kapcsolatot - © Fotó: Gombos László

Nyíregyháza – Sokat elmond egy tanítónő pedagógiai kvalitásairól, mit gondolnak róla a gyerekek, akik 7-8 évesen még igen őszinték. Dr. Thuróczy Csabánéról – aki az elmúlt szombaton vehette át a Nyíregyházi Egyetemen az aranydiplomáját.

Gyakran papírra vetették a tanítványai: „Julcsi néni melegszívű, mindig szép és elegáns”. Egyesek még azt is hozzátették: „olyan szép gülü szeme van”, vagy hogy mindig olyan „jó az illata”. A jó alsós nevelő anyjuk helyett anyjuk az iskoláskorba lépőknek, és ha szeretve tanít, egy életen át megőrzik az emlékét. S hogy hol „teremnek” az ilyen tanító nénik, és hogyan válnak ilyenné? Nem mindig nyílegyenes pályát bejárva.

A kezdeti nehézségek

Dr. Thuróczy Csabáné eredetileg a szegedi tanárképző történelem-ének szakára pályázott, de pechjére (vagy szerencséjére?) abban az évben nem indult a szakpár, így a jelentkezési lapját a Nyíregyházi Tanítóképző Intézetbe irányították. Ám ezt megelőzően is vett egy vargabetűt az élete: a kótaji bejárót majdnem kicsapták a Kölcsey Ferenc Gimnáziumból.

– Negyedmagammal a társadalom tudatos megkárosítója lettem, ártatlanul. Akkoriban a diákokat társadalmi munkában almaszüretre vitték. Nagyon rossz minőségű gyümölcsöt kellett szednünk, ezt az egyik osztálytársunk „oda is szúrta” az agronómusnak. A férfi sértettségében bepanaszolt bennünket az iskola igazgatójánál. Négy nevet kértek, és az osztálytársam engem is megemlített. Először úgy tűnt, kicsapnak az iskolából, de megúsztuk egy igazgatói megrovással. A szüleimnek szólni se mertem, mert nem hitték volna el a történetet.

Ilyen „priusszal” esélye sem volt a továbbtanulásra. Egy évig a Közegészségügyi- és Járványügyi Állomás laboratóriumában dolgozott.

– Életem legszebb három évét töltöttem az intézet kollégiumában. Ide nekem az oroszlánt is, gondoltam akkor: színházba, moziba akartam járni, beiratkoztam karvezetői tanfolyamra, hangversenybérletet kaptunk az intézettől, és nyáron a könyvtárban dolgoztam. Már ezt megelőzően megismerkedtem a férjemmel egy KÖJÁL-bálon, és vele, mint jogásszal később fényes jogászbálokra járhattam – idéztük fel a csodálatos fiatal éveket.

Fedor Julcsi 1968-ban kapta kézhez a diplomáját, előtte a máriapócsi régi, háromtantermes iskolában kellett kitöltenie a gyakorló félévét. Itt lett első igazgatója a Nyíregyházi Egyetem jelenlegi rektorának az édesapja, Figula István. Az első fizetése 1100 forint volt, amikor 20 forintba került egy fodrászat.

A máig fáradhatatlan nevelő

Párjával még a diplomaszerzés évében esküvőt ültek, s mivel a ’70-es évek fordulóján egymás után jöttek a gyerekek, összesen négy év boldog kismamaság következett. Előtte persze még ledolgozott egy tanévet Kótajban, a volt általános iskolájában. Boldog volt, mert az egykori tanítói közül többen a kollégái lettek, és a szüleivel, testvéreivel is többet együtt lehetett. A GYES után az ifjú pedagógus bekerült Nyíregyházára, az Epreskert utcai 5-ös iskolába. Innen Kántor Zoltánné vitte tovább a 12-es számú Általános iskolába – az intézmény 1990-ben vette fel Vécsey Károly nevét –, ahol összesen 30 évet töltött megszakítás nélkül, nagy megbecsülésnek örvendve.

Nyugdíjba vonulása, azaz 2006 után megtanulta használni a számítógépet, jógázni jár, és féltőn követi figyelemmel az egykori tanítványok életútját, akik közül azóta is sokan felkeresik. Julcsi néninek ma is olyan memóriája van, hogy gondolkodás nélkül, név szerint sorolja kedves tanítványait, közülük többen futottak be szép karriert. A 70. életévét betöltött pedagógus két fiúgyermeket is felnevelt, Zoltán Svédországban diplomata, Szabolcs pedig Budapesten színész. De a tehetséges, jól tanuló unokáira is legalább olyan büszke, nekik is sokat mesél a régi iskoláról, a tanítványairól, ők pedig érdeklődéssel hallgatják ezeket a szép, régi történeteket.

MJ


Mindig kitalált valamit a tanítványaiért

Julcsi néni az eltelt évek alatt a lelkét is kitette a tanítványaiért. Még Máriapócson találta ki, hogy faragtat egy tévédobozt. A képernyő mögé csak a szépen olvasó gyerekek állhattak, a végén mindenki „benne akart lenni a tévében”, s egyre fogytak a gyengén olvasók. Később kis fekete táblácskákat gyártatott, amin a kisdiákjai gyakorolhatták a betűk és a szavak írását. A táblákról ő is azonnal láthatta, kinél adódnak nehézségek. Mivel egyszer majdnem belefulladt a Tiszába, a saját osztályát heti egy alkalommal a testnevelés óra keretében úszásoktatásra vitte. Tanulságos meséket, fabulákat eszelt ki a jobb megértés érdekében, és jelmezes osztálykirándulást is szervezett a gyerekeknek. Az egész napos iskolában mindvégig humán tárgyakat tanított az elsősöknek és másodikosoknak. A névnapján rendre megvendégelte az osztályát, a fiúk videóztak, a lányokkal pedig süteményt készített a saját lakásán. Lelkesen fotografált, dokumentált, számtalan – a saját szakmai előmenetelét is segítő – pedagógiai kísérletben vett részt. Még az iskolai névadás is az ő ötlete volt. Máig a gyermek a mindene, szívügye a tehetséggondozás, és a lábát lejárta, ha valamelyik hátrányos helyzetű tanítványa segítségre szorult.