Júlia: lubickolhat az elismerésben

Júlia: lubickolhat az elismerésben
© Fotó: Dodó Ferenc
Nyíregyháza – Esztétikusabb, praktikusabb és költséghatékonyabb lett az ikonikus nyíregyházi fürdő.


Sokan szerettek bele a Júliába az eltelt évtizedek alatt, emiatt is türelmesebbek akkor, amikor nem tárt karokkal, hanem zárt kapukkal szembesülnek. Jelenleg ugyanis nincs nyitva Nyíregyháza 1972-ben épült fürdője, ám már nem kell sokáig várniuk az ellazulásra, a feltöltődésre vágyóknak. Pénteken helyszíni bejáráson vett részt dr. Kovács Ferenc polgármester, aki elmondta, hogy emlékei szerint közel húsz éve szaunázott utoljára a Júliában. Azzal viszont tisztában volt, hogy ráfér a ráncfelvarrás a „hölgyre”, és a TOP-os pályázat erre végre lehetőséget adott.

– Ez egy közkedvelt hely. A város 189 millió forintot nyert, és menet közben derült ki, hogy plusz összegre van szükség. Az elmúlt évtizedek mulasztása, elhasználódása miatt jelentősen megnövekedtek a költségek, de az volt a cél, hogy ha már egyszer hozzáláttunk a fejlesztéshez, akkor teljesen újuljon meg a Júlia fürdő. Megnyugtatott mindaz, amit a szemle során tapasztaltam – jegyezte meg dr. Kovács Ferenc.
Részletek hamarosan.

LTL








hirdetés