Az már eldőlt, hogy melyik nyolc megyebeli csapat jutott a Magyar Kupa országos főtáblájára, de selejtezőkkel nem ért véget a sorozat, hiszen a szövetség szeretne végeredményt hirdetni ebben a versenyben. Vagyis a felkészülési időszakban megrendezné a sorozat négyes döntőjét – persze, odáig el is kell jutni.
Szerdán – 17 órás kezdéssel – a negyeddöntők az esedékesek, ám a négy kiírt párharc közül csak hármat (Kispalád–Tiszakóród, Terem–Nyírcsaholy, Bököny–Szakoly) rendeznek meg. A Pátroha–Tiszakanyár összecsapást a vendégék kérésére július 13-ra halasztották. Az NB III-as csapat tíz napja befejezte a maga bajnokságát, a játékosok már szabadságon vannak, az amatőr szerződések többsége is lejárt – ezért kérték a halasztást. Július közepére tisztább lehet a kép Kanyáron, addigra a felkészülés is megkezdődik, és a megyei I. osztályú tagságért harcban álló Pátroha is fogadókész lesz abban az időpontban.
- Bodnár Tibor -