Sport

2015.06.16. 14:06

Vasárnap elődöntők a magyarországi amerikaifutball-ligában

Budapest, 2015. június 16., kedd (MTI) - Vasárnap rendezik az elődöntőket a magyarországi amerikaifutball-bajnokság elitligájában, a Hungarian Football League-ben (HFL), s könnyen lehet, hogy a hazai csapatok között már most bajnokot avatnak.

Budapest, 2015. június 16., kedd (MTI) - Vasárnap rendezik az elődöntőket a magyarországi amerikaifutball-bajnokság elitligájában, a Hungarian Football League-ben (HFL), s könnyen lehet, hogy a hazai csapatok között már most bajnokot avatnak.

A BKV Stadionban sorra kerülő eseményen először 14 órától az alapszakasz-győztes Bratislava Monarchs mérkőzik meg a Nyíregyháza Tigersszel. Amennyiben az eddig remeklő pozsonyiak igazolják a papírformát és nyernek, akkor a 17 órától kezdődő Budapest Wolves-Budapest Cowbells mérkőzés győztese lesz a magyar bajnok.

A nagyobb izgalmak az utóbbi összecsapáson, a tavalyi döntő "visszavágóján" várhatóak. A két csapat már az alapszakaszban is kiélezett mérkőzést vívott egymással, akkor a címvédő Cowbells 28-24-es győzelmet aratott.

Kovács István, a Budapest Wolves vezetőedzője a keddi sajtótájékoztatón elmondta, elég nehéz és hosszú szezonon van túl a gárda, amely két fronton harcol, mivel az osztrák divízió II-ben is szerepel.

"Ez a mérkőzés nagyszerű lehetőség számunkra, hogy megmutassuk, mi vagyunk a jobbak" - nyilatkozta a szakember.

A Farkasok első számú irányítója, Bencsics Márk egy kisebb sérülés miatt kihagyta az alapszakasz végét, azonban a helyére beugró Wágner Olivér is kiváló teljesítményt nyújtott, a vezetőedző pedig elmondta, egyelőre nem tudja, melyikük lép majd pályára az elődöntőben.

A Wolves egyik legjobbja az amerikai futó Darrell Tate, aki hat mérkőzésen 15 touchdownt (hatpontos gólt) ért el:

"Remekül érzem magam Budapesten, ez volt eddigi pályafutásom egyik legszebb időszaka. Kiváló csapatok ellen játszhattam, amelyek folyamatosan fejlődtek." - fogalmazott.

A Budapest Cowbellst irányító Trabelsi Karim szerint nyílt küzdelem várható az elődöntőben:

"Mindenki bombaformában van, nagyon felkészültek és éhesek a sikerre a játékosok, akik be akarják bizonyítani, hogy sem a tavalyi döntő, sem a mostani alapszakasz-meccs eredménye nem volt véletlen."

Hasonlóképpen vélekedett Váry Tamás, az együttes irányítója is:

"Az elődöntőben szerintem az aktuális forma és a mentális felkészültség dönt majd. Úgy gondolom, tudjuk, mi a kulcs a Farkasok legyőzéséhez, ezt már többször is bizonyítottuk, ennek ellenére továbbra sem minket tartanak az esélyesnek, ami talán jó ómen."

Ami a másik párharcot illeti, a Nyíregyháza az alapszakaszban 46-7-es vereséget szenvedett a pozsonyiak vendégeként, így hatalmas meglepetés lenne, ha a Monarchs kikapna.

"Nagyon élveztük az alapszakaszt, jó csapatok ellen léptünk pályára, nagyszerű körülmények között. Reméljük, a következő években is a liga részei lehetünk" - mondta a Bratislava Monarchs képviselője.

Az elődöntők győztesei július 4-én, a BVSC Stadionban találkoznak egymással a HFL fináléjában.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!