Kábítószer-kereskedelemmel foglakozó bűnszervezetet buktattak le a rendőrök

(Aktualisiert am:
© Fotó: police.hu

Budapest – Hét településen egyszerre csaptak le a rendőrök egy kábítószer-kereskedelemmel foglalkozó bűnszervezetre – közölte a rendőrség szerdán.

A police.hu-n megjelent közlemény szerint az összehangolt akcióban Kistarcsán, Kerepesen, Vasadon, Monorierdőn, Gödöllőn, Csömörön és Budapesten intézkedtek a rendőrök; az ügynek összesen tizenhárom gyanúsítottja van, akik közül kilencet őrizetbe vettek.

Több helyszínen kábítószergyanús anyagokat, anyagmaradványokat, illetve a gyanúsítottaktól a bűncselekménnyel feltehetően összefüggésben szerzett járműveket, készpénzt, és egyéb vagyontárgyakat foglaltak le.

A nyomozók bűnügyi őrizetbe vételük mellett kilenc embert bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt, további négy embert szabadlábon hagyásuk mellett szintén bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki.

– MTI –