Kábítószert rejtett a gépkocsi utastere Nagykállóban

Nyíregyháza – A rendőrök egy igazoltatás alkalmával 25,7 gramm kábítószergyanús anyagot találtak.


A Nyíregyházi Rendőrkapitányság kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást D. Attila 39 éves kállósemjéni lakos, K. László Kornél 30 éves és K. Krisztián Dénes 25 éves vásárosnaményi lakosok ellen, valamint kábítószer- kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt N. Andrea 39 éves kálmánházi lakos ellen.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitánysággal és a Nagykállói Rendőrőrssel 2013. december 4-én Nagykálló belterületén közös ellenőrzés alkalmával igazoltatták a személygépkocsival közlekedő három férfit. A rendőrök a gépkocsi átvizsgálásakor az utastérben 25,7 gramm kábítószergyanús anyagot találtak.

Az intézkedés közben kiderült, hogy az anyag egy részét N. Andreától vásárolták. Ezt követően a nyomozók a nő lakásán házkutatást tartottak, ahol további kábítószergyanús anyagokat találtak. A rendőrök a három férfit és N. Andreát előállították, és gyanúsítottként kihallgatták.

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya D. Attila, K. László Kornél és K. Krisztián Dénes ellen kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást, míg N. Andreát kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanújával őrizetbe vették.

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság








hirdetés