Kajak-kenu pótkvalifikáció – Storcz Botond elégedett

Duisburg – Storcz Botond, a magyar kajak-kenu válogatott vezetőedzője maximálisan elégedett a Duisburgban rendezett olimpiai pótkvalifikációs verseny után, mivel a magyarok elhozták a még megszerezhető két férfi kajakos kvótát.

“Mind a három számban, amelyben elindultunk, kvótát érő helyen végeztünk, azaz akár négy indulási jogot is gyűjthettünk volna, de nyolc a maximum férfi kajakban, s nekünk hat már volt – értékelt az MTI-nek a szakember. – Jó versenyeket láttunk, s úgy érzem, nekünk igazán jól jött, hogy a múlt héten válogatók voltak otthon, mert az ottani győztes egységek remekül teljesítettek itt is, azaz nem kellett erre a regattára külön formát időzíteni.”

A magyaroknak így a maximálisnál mindössze eggyel kevesebb, szám szerint 17 kvótájuk – 8 férfi kajakos, 5 női kajakos és 4 férfi kenus – van az augusztusi ötkarikás játékokra, ez a végleges szám. Összehasonlításképpen: London előtt 14-et szereztek, s végül 13-mal oldották meg az olimpiai versenyeket.

“Az, hogy férfi kajakban megvan a maximális kvótaszám, azt jelenti, hogy nem kell kényszermegoldásokat alkalmaznunk. Nem fordulhat elő, hogy valakit azért indítunk egy számban, mert nincs több helyünk, vagy az, hogy aki otthon a válogatót megnyeri, nem tud bekerülni az utazók közé” – fogalmazott Storcz Botond.

Hozzátette: az olimpián mind a 12 számban indulhat magyar hajó, a megkötés csupán annyi, hogy amelyikben a versenyzők kiharcolták a kvótá(ka)t, abban kötelező indulni.

A riói magyar csapat a válogatók alapján alakul majd ki, három számban – női K-1 500 és 200 méteren, illetve férfi C-2 1000 méteren – már a pénteken kezdődő, ugyancsak Duisburgban sorra kerülő világkupán lezárulhat a válogatás.

– MTI –








hirdetés