Kalandtúra a Tisza völgyében

Nyíregyháza, 2012. május 16., szerda (MTI) – Különös kalandtúrát rendeznek az idén a Tisza völgyében, hogy felhívják a turisták figyelmét az egyik legjelentősebb természeti és kulturális értékekkel bíró területre.

Kéky Kira, a rendezvény sajtófőnöke az MTI-nek elmondta: június és szeptember között, öt hétvégén alkalmanként 350-350 jelentkező vehet részt ingyenesen, teljes ellátás mellett a Tisza-völgye értékeinek, természeti szépségeinek felfedezésében.

A Tiszavölgy Kalandtúra – Zöld összefogás a fenntartható Tisza-vidékért elnevezésű rendezvényre 4-12 tagú csapatok jelentkezhetnek – a közép-magyarországi régiót kivéve – az ország egész területéről.

Elsősorban persze a Tisza-menti településekről várják a résztvevőket, diákokat, tanárokat, családokat és sportegyesületi tagokat, akiket a Tisza nagykövete, Hidvégi-Üstös Pál egy több mint 100 éves velocipéddel körbekerékpározva a folyó mentének 160 települését, hívott meg a kalandtúrára. A Tisza “diplomatája” április 27-én indult a poroszlói Tisza-tavi Ökocentrumból és mintegy 1000 kilométer megtétele után, május 14-én érkezett oda vissza, miközben a településeken a polgármestereket személyesen kérte meg, hogy nevezzenek csapatot a rendezvényre.

A szervezők emellett olyan cégek csapatainak nevezését is várják, amelyek számára fontos a Tisza-völgyének fenntartható fejlődése és környezetvédelme.

A Tiszavölgy Kalandtúra első hét végi rendezvénye június 8. és 10.között lesz, Tiszabecs és Záhony között. Aztán július 6. és 8. között Záhony és Tokaj, július 27. és 29. között Tokaj és Tizafüred, augusztus 24. és 26. között Tiszafüred és Szolnok, míg szeptember 7. és 9. között Szolnok és Szeged között túráznak a résztvevők.

Szücs Julianna, a rendező tiszabecsi Kalandakadémia Közhasznú Egyesület projekt-menedzserének tájékoztatása szerint a szervezet az Új Széchenyi Terv keretében 40 millió forint összegű európai uniós támogatást nyert a túra költségeinek finanszírozására. Ebből fizetik a résztvevők étkezését, szállását, továbbá a feladatokhoz szükséges felszereléseket, kenukat, valamint a biztonsági és egészségügyi felügyeletet.

A résztvevők naponta 40-60 kilométert tesznek meg kerékpáron a Tisza mentén, s az ellenőrzőpontokon különböző feladatokat kell teljesíteniük, így úsznak, kenuznak, vízibicikliznek, futnak és a kialakított kalandpályák eszközeit próbálják ki. Emellett megtekintik a nevezetességeket is, és megkóstolják a tájjellegű ételkülönlegességeket.

Az első túrán – amelyre május 25-ig lehet jelentkezni – Tiszabecs és Záhony között például középkori fazsindelyes templomokba látogatnak, felkeresik a Móricz Zsigmond író tiszacsécsei házát, valamint a túristvándi működő vízimalmot. Kipróbálják a házi kenyérsütést, dagasztást, főznek gyümölcslekvárt, megkóstolják a tiszaadonyi híres kecskesajtot, továbbá almás ételeket, a galuska levest és a málékásás töltött káposztát. Megízlelik a tiszai árterek Nem tudom nevű szilvájának aromáját, a panyolai elixír pálinkát is.



További hírek a Szabolcs-Szatmár-Bereg kategóriából

Sporthírek






hirdetés