Kállay emléktáblát avattak fel Napkoron

Napkor – A napkori temetőben a kripta előtti emlékparkban avatták fel a család tiszteletére felállított Kállay-emléktáblát, melyet a római és görög atyák egyházi szertartás keretében áldottak és szenteltek meg. Meghívták Kállay Tamást és feleségét, Kállay Kristófot, Kállay Helént és férjét, akik végigjárták a keresztutat a község híveivel közösen.

Az avatóünnepségen dr. Spinyhért Zsolt polgármester méltatta az ősi múltú, Balogh-Semjén nemzetségből származó család érdemeit.

Kéninger Miklós, a német nemzetiségi önkormányzat elnöke a kezdetekig – közel ezer évig – vezette vissza a Kállayak jelenlétét a település történetében. Kiemelte, hogy Kállay Miklós örökös főispán, Magyarország miniszterelnöke(1942-1944) is napkori származású, kinek édesapja Kállay András örökös főispán napkori lakos volt.

A rangidős Kállay Tamás hálásan megköszönte az ősökkel szembeni tiszteletet, Napkor község lakóinak, és az emléktáblát állítóknak.

Az emlékhely létrejöttét és kialakítását a napkori önkormányzat és a napkori német nemzetiségi önkormányzat közösen szervezték.

KM








hirdetés