Kálvária a mosógéppel
Három éve vettünk egy Indesit mosógépet 70 ezerért a nyíregyházi Metróban.
Rendeltetésszerűen használtuk, semmi panaszunk nem volt – egészen 2011-ig. A kétéves jótállása után, de még a szavatossági időn belül „csapágyas” lett. A szerviz szakértőt küldött, aki 9 ezer forint fejében mondott véleményt. Mint kiderült, ezzel alaposan belekerültünk a slamasztikába, mert később ezt nem fogadták el, független szakértői véleményt fogadtak volna csak el. Ilyen van? Ezek szerint…
Leveleztünk az illetékesekkel, jártunk a Kormányablakban, voltunk a fogyasztóvédelemnél. Javasolták, hogy menjünk a Békítő Testülethez. De hiszen össze sem vesztünk senkivel! Mi kérjünk bocsánatot? Hová forduljunk? Menjünk a bíróságra? Sosem jártam ott. Az egészben az az elkeserítő, hogy eltelt két év, és sehol sem tart az ügyünk. Ez intő jel lehet mindenki számára.
Név és cím a szerkesztőségben