Kaput nyitott Nyíregyháza diákvárosa

Akt.:
Darvas Petra, Molnár Boglárka és Búza Viktória Dóra együtt érkeztek a Nyíregyházi Egyetem nyílt napjára
Darvas Petra, Molnár Boglárka és Búza Viktória Dóra együtt érkeztek a Nyíregyházi Egyetem nyílt napjára - © Fotó: Pusztai Sándor
Nyíregyháza – Részletes tájékoztatóval, játékokkal és intézményi sétával várták a leendő hallgatókat.


Rendhagyó, innovatív, szórakoztató, informatív – néhány jelző, ami a Nyíregyházi Egyetem B épületének folyosóján elhangzott, míg a több száz továbbtanulás előtt álló diákkal együtt araszoltunk a Kodály terem felé. A hatalmas katlan zsúfolásig megtelt, és a karzaton is fürtökben lógtak a fiatalok, akiket látványos produkciókkal, intézményi sétával, a hallgatói életet bemutató programokkal és játékokkal tűzdelt nyílt napra vártak szerda délelőtt.

Már a kezdés is erősre sikerült: az első nyíregyházi street workout csapat, az egyetemen alakult Nyír1Flow tagjai nyitották meg a rendezvényt. A szaltókat, ugrásokat, akrobatikus és erőnléti mutatványokat természetesen hatalmas taps fogadta.

– Aki a Nyíregyházi Egyetemet választja, nem fogja megbánni a döntését – jelentette ki elöljáróban Vassné dr. Figula Erika.

Értékes tudás

– A campus tulajdonképpen város a városban, itt mindent megtalálhattok, amire szükségetek lehet. Szinte ki sem kell mozdulnotok innen, hiszen mindenki számára tudunk kollégiumi elhelyezést biztosítani, többféle sportolási lehetőség közül választhattok, néhány lépésre vannak a boltok, a posta, a bank, ahogy a szórakozóhelyek és az éttermek is. Minősített oktatóink tudásuk legjavát adják, a hallgatói élet pedig kifejezetten mozgalmas – összegezte az intézmény rektora.

Ferencziné dr. Ács Ildikó pontokba gyűjtötte, miért érdemes a Nyíregyházi Egyetemen tanulni.

– A dinamikusan fejlődő megyeszékhely munkaerőpiaca nyitott a naprakész, értékes és jól hasznosítható tudással érkező fiatalokra. Campusunk országosan egyedülálló: minden egy helyen van, a kollégistáknak nem kell utazniuk, csak átsétálnak az udvaron. A LEGO Innovációs Stúdiónkban a leendő és a gyakorló tanítók, tanárok megismerhetik a LEGO eszközökben rejlő oktatási, tehetségfejlesztő lehetőségeket, egyúttal közösségi helyként is funkcionál.

Az intézmény oktatási rektorhelyettese számadatokkal is szolgált.

– Tizenkét intézetünkben jelenleg négyezer hallgató tanul, az országosan nyilvántartott tizenhárom képzési területből tíz a Nyíregyházi Egyetemen is adott, tehát az orvos-, a jogász- és a hitéleti képzésen kívül közel száz szak közül választhatnak a továbbtanulás előtt állók, azonban nem hirdetjük meg mindig mindet. Csak azokat választottuk ki tavaly is és most is, amelyek biztosan elindulnak, így a jelentkezők nem csalódhatnak – jegyezte meg Ferencziné dr. Ács Ildikó, aki tájékoztatta a felvételi előtt állókat többek között a pontszámításról és a jelentkezés módjáról is.

Nagy Arabella Henrietta a hallgatói életbe engedett bepillantást. Elmondta: számtalan, a szabadidő hasznos eltöltésére alkalmas program, lehetőség, rendezvény közül választhatnak a fiatalok.

– Az ingyenes hallgatói klub a hét három napján nyitva áll előttetek, emellett hétfőnként buli, szerdánként pedig karaoke vár titeket. Minden évben hirdetünk darts, csocsó- és focibajnokságot, van edzőtermünk, uszodánk, több sportpályánk. Az idén lesz a tizennyolcadik FŐHE fesztivál, ami az egyetem saját nagyrendezvénye, de nem maradhat el a gólyabál, a farsang, a karácsonyi parti sem – ismertette a Hallgatói Önkormányzati Testület elnöke.

Ízelítőt kaptak

A tájékoztató végén a leendő egyetemisták megrohamozták az intézetek standjait. Míg beszerezték a friss szórólapokat, néhány szót válthattak az oktatókkal és a hallgatókkal egyaránt. Spákné Paráda Andrea, a nyíregyházi Eötvös-gyakorló tanára elkísérte tizenegyedikes osztályát a nyílt napra.

– Bár még van egy évük eldönteni, hogy hol tanulnak tovább, szerettük volna, ha ízelítőt kapnak az egyetemi életből. A gyerekek nagyon élvezték a tájékoztatót és a kísérőprogramokat, sikerült őket megszólítani a játékokkal és a kisfilmekkel. Az intézmény kiváló lehetőségeket biztosít a hallgatóinak, és ezt már a diákjaink is tudják – tette hozzá a pedagógus.

CsA








hirdetés