Karácsonyi történet – Sütemény reménnyel, hittel

Gáborka bebizonyította, hogy vannak még őszinte, tiszta lelkű, segítőkész emberek
Gáborka bebizonyította, hogy vannak még őszinte, tiszta lelkű, segítőkész emberek - © Illusztráció: Stockphoto
Nyíregyháza – Szerzőnk nyertes karácsonyi történetét egy közösségi oldalon olvasott bejegyzés ihlette.

Késő ősz volt, délután. Mint oly sokszor, apa és fia, a nyolcéves Gáborka hazaindultak az iskolából. Lassan, araszolva haladtak a vidéki kisváros utcáján. Beszélgettek. Gáborka hirtelen – hangjában a tőle szokatlan gúnnyal – nevetni kezdett. Édesapja kipillantott a kocsi ablakán, és azt látta, hogy szakadt, ránézésre is szegény emberek matatnak a kukákban. Pillanatkép, melyet a gyermek és az édesapa a saját szemüvegén át látott.

A kisfiú számára humoros volt a kukából épphogy kilátszó „rongybábú”, ismeretlen a szükség, éhezés, nincstelenség. Pár pillanatra dermedt csend következett, majd elindult valami, amiből megszületett a karácsonyi csoda és egy életre szóló tanítás – nemcsak Gáborkának, hanem nekünk, felnőtteknek is.

Gáborka kívánsága

Az édesapa hamar rádöbbent, hogy fia nem találkozott még a mélyszegénységgel, és szavai mögött csupán gyermeki tudatlanság húzódik – nem lehet más, hisz a családban az előítéletesség nincs jelen. Az édesapa lassan, halkan beszélni kezdett arról, amit láttak, hogy sajnos sokan vannak, akiknek nincs meleg ruhájuk, nincs mit enniük, tehát több a „nincs”, mint a „van”. Sokan nem tehetnek erről. A gyermek kérdezett, az apa válaszolt, az önfeledt nevetést felváltotta a halk együttérzés.

Hazaértek. Gáborka elmesélte otthon, mi történt az úton. Édesanyja számára sem volt megszokott a hajléktalanok és nincstelenek látványa, hiszen kistelepüléseken nincsenek tömegesen jelen. Beszélgettek a szegénységről, a másságról, az elfogadásról, és az asszonyban is elindult valami. Nem szólt senkinek, de érdeklődött, van-e hajléktalanszálló a környéken. Akkor még nem sejtette, hamarosan szüksége lesz arra, hogy pontosan tudja, hol található.

Gyakran beszélgettek arról a délutánról. Közeledett a karácsony. A szülők a meglepetés mellé szerették volna odatenni Gáborka kívánságát is.

– Mit szeretnél karácsonyra? – kérdezték tőle. Sokáig hallgatott a kisfiú, majd óvatosan, szinte suttogva válaszolt:

– Szeretnék karácsonyra mézeskalácsot sütni a hajléktalanoknak.

A szülők összenéztek és tudták, ők kaptak ajándékot.

Elmúlt a szenteste. Reggel, amikor felébredtek, nekifogtak közösen mézeskalácsot és pogácsát sütni. Mikor készen lettek, útra keltek és felkeresték a mátészalkai hajléktalanszállót, ahol örömmel és szeretettel fogadták a kisfiút és családját.

A friss sütemény és a szerető szavak mellett reményt vittek, hitet, hogy vannak még őszinte, tiszta lelkű emberek, akik odafigyelnek másokra. A szülők boldogok voltak, hisz gyermekükkel olyan csodát éltek át, amire egész életükben ­emlékezni fognak. A kisfiú példát mutatott emberségből.

– Kovács Istvánné Éva –


Az ajándékoknál fontosabb az együtt töltött idő
Nyíregyháza - Szeretetet adni nem csak karácsonykor kell, hanem az év minden napján – mondja dr. Magyar Judit ügyész. – A legnagyobb ajándék a másokra fordított idő, de úgy is fogalmazhatnánk, hogy a legnagyobb ajándék mi magunk vagyunk – mondja dr. Magyar Judit, a Nyíregyházi Járási és Nyomozó Ü...

Rossz Anyák Karácsonya
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Legyen szó új kasszasikerről, vagy egy 20 évvel ezelőtt bemutatott filmről, a karácsonyi történetek sokszor megdobogtatják az ember szívét, és mosolyt csalnak az arcunkra. Mi ezeket ajánljuk az idei ünnepekre. Karácsonyi vakáció A Griswold család karácsonyi kalandj...

Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Cukormáz, színes drazsé, csokoládé, mályvacukor és klasszikus karácsonyi sütiformák. Ezekre a hozzávalókra van szüksége annak, aki egy kis fondorlattal színesebbé és gusztusosabbá kívánja varázsolni a megszokott ünnepi nyalánkságokat. Mert karácsonykor a süteményeket...

Jézus Krisztus földre érkezése: látogatás a magasságból. Amikor az Atya megkomponálta ezt a földre érkezést, akkor volt benne rutinja. Sokféle látogatás forgatókönyvét és annak variációit tudta már maga mögött. Dr. Fekete Károly, református püspök írása. Volt, amikor úgy gondolta, hogy követelő é...








hirdetés