Kárai és Kiss Pál nagy csatája

Kiss Pál Tamás (47) az első előfutamot a második helyen zárta, Mózer Attilának nem hozott szerencsét a 21-es rajtszám
Kiss Pál Tamás (47) az első előfutamot a második helyen zárta, Mózer Attilának nem hozott szerencsét a 21-es rajtszám - © Fotó: András Éliás / Motorsport photography
Máriapócs – Bejött az, amit a szervezők reméltek: már az első nap is hatalmas és színvonalas küzdelmeket hozott a RabócsiRingen az Oláh Gumi Fesztivál.

A ralikrosszozók az országos bajnokságban és a Közép-európai Zóna Trófeában a második, az országos amatőr sorozatban az első fordulót kezdték meg vasárnap. Természetesen a SuperCars kategória volt reflektorfényben, és a pilóták már az selejtezőkben és az első előfutamban is odatették magukat. A legjobb időt Kárai Tamás ment (Audi A 1), a második helyen Kiss Pál Tamás (Peugeot 208) zárt. A nyíregyházi Mózer Attila (Skoda Fabia) szintén jól nyomta, ám az első előfutamban technikai hiba miatt a második helyről ki kellett állnia.
A közel másfélszáz pilóta jól bemelegített vasárnap, így hétfőn még nagyobb csatákra van kilátás.

hétfői program

08: Melegítő edzés (OAB, RNOB, CEZ)
09.30: II. Előfutam csak CEZ (csak Nemzetközi)
10:30: III. Előfutam OAB, RNOB, CEZ
13: 15: Versenyzői felvonulás
14: Elődöntő és Döntő futam(ok) OAB, RNOB, CEZ
Utolsó döntő futam leintése után 20 perccel díjátadó ünnepség a rajthelynél
CEZ: Közép-európai Zóna Trófea
RNOB: országos bajnokság
OAB: országos amatőr sorozat








hirdetés