2012.04.30 20:57; Frissítve: 2012.04.30 20:57


Karakóra bízták a kupadöntőt

Karakóra bízták a kupadöntőt
Kedden fél négytől a nyíregyházi játékvezető fújja a sípot a SportM Kupa döntőjében a Puskás Ferenc Stadionban. 

alt hiba beküldése

Amikor négy esztendővel ezelőtt levizsgázott, abban reménykedett, hogy belátható időn belül az országos keret tagja lesz. Ez másfél éve bekövetkezett, most pedig élete első kupadöntőjére készülhet Karakó Ferenc. A 29 éves játékvezetőnek ünnepnap lesz május elseje: fél négytől az ő sípszavára kezdődik el a SportM Kupa fináléja. A Puskás Ferenc Stadionban Buzás Balázs és Szvetnyik Bence segítik asszisztensként, a tartalék játékvezetői teendőket Döme Gábor látja el.

A döntőt a Bóly és a Jánossomorja vívja. Mindkét együttes egyaránt 2-1-es idegenbeli győzelemmel hangolt a hét végén a megyei első osztályban. A bólyiak a baranyai kiírásban a harmadik helyen tanyáznak, és készen állnak, hiszen kapusukat Kész Nándornak hívják. Szugfill Róbert vezetőedző csapata a Tarr Sprint együttesét büntetőkkel győzte le a székesfehérvári SportM-elődöntőben.

A jánossomorjaiak Kapuváron győztek utóbb, Drobnitsch Tamás vezetőedző együttese Győr-Moson-Sopronban a hetedik helyen áll. Az újpesti elődöntőben a Töltéstava gárdáját 2-1-re múlták felül.

Az amatőr társulatok meccse után következik a Magyar Kupa végjátéka, ahol két listavezető mérkőzik: az NB I éllovasa, a Debrecen, az NB II Nyugati csoport első helyezettjével, az MTK-val csap össze. Vezeti Szabó Zsolt, az asszisztensek Szpisják Zsolt és Kelemen Attila lesznek.

LTL

 

A SZON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!



Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Bernadett, a nap szépe

Bernadett 18 éves rudolftelepi lány. A vizsgái után a vendéglátásban szeretne elhelyezkedni. A nyárra még nincs terve, de ahogy a barátnőit ismeri…
tovább »


Login2