2012.02.7 13:14; Frissítve: 2012.02.7 13:14


Kardszárnyú delfinek ügyét tárgyalta egy amerikai bíróság

San Diego, 2012. február 7., kedd (MTI/AP) – Kardszárnyú delfinek nevében indított ügyről tartott meghallgatást hétfőn egy San Diegó-i bíróság, amelytől a “felpereseket” képviselő állatvédők az emberekével megegyező alkotmányos védelmet kérnek “ügyfeleik” számára.

 

A PETA állatvédő szervezet tavaly októberben perelte be a SeaWorld vízi élményparkot kardszárnyú delfinek rabszolgaként tartásának vádjával. Keresetében a szervezet az amerikai alkotmánynak a rabszolgaság eltörléséről szóló, 13. módosítására hivatkozott.

A PETA jogásza – aki a felpereseket, a SeaWorld öt kardszárnyú delfinjét képviselte – amellett érvelt a meghallgatás során, hogy az “élő, lélegző, érző lények rendelkeznek jogokkal, és nem taszíthatók rabszolgaságba csak azért, mert nem embernek születtek”. Azt is hangsúlyozta, hogy egy ügyfelei számára kedvező döntés jelentős következményekkel járna, a drogkereső kutyák alkalmazásától kezdve, a szórakoztatóipar által használt állatok helyzetén át, az állatkertek és akváriumok működéséig számos területet érintene.

Az egyórás meghallgatást követően a bíró kétségeinek adott hangot azzal kapcsolatban, hogy állatok jogosultak-e felperesként részt venni egy bírósági eljárásban. Döntést egy későbbi időpontban hirdet majd az ügyben.

Ez az első eset, hogy egy amerikai bíróság előtt az állatok jogainak alkotmányos védelmével érveltek.

Habár valószínűtlen, hogy a bíróság a cetek szabadon bocsátására kötelezi majd a delfináriumot, az állatvédők üdvözölték, hogy a testület egyáltalán befogadta és meghallgatta az ügyet, “történelmi napnak” nevezve annak időpontját.

A SeaWorld ügyvédei szerint az ügy időpocsékolás. Sem a kardszárnyú delfinek, sem más állatok nem élvezhetik a “Mi, az emberek” felütéssel kezdődő alkotmány védelmét – mondta a San Diegó-i bíróság előtt a cég jogásza a kereset elutasítására kérve a testületet.

Az alperes kardszárnyú delfinek egyike korábban már szereplője volt egy jelentős sajtófigyelmet keltő ügynek: a Tilikum nevű cet 2010 februárjában hajánál fogva vízbe rántotta és megölte gondozóját.

Az állat ellen abban az ügyben nem indult büntetőeljárás.


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Állatvilág
Cuki: hűsölnek az állatok
Nem bírod a nagy meleget? Nézd meg, hogy ezek az állatok hogyan viselik el a nyári forróságot. Ők bizony tudnak élni. tovább »
Miskolc Zoo – Gyermeknap és Pünkösd a Miskolci Állatkertben
Miskolc - 2012. április végén ismét szamárcsikó született a Miskolci Állatkert és Kultúrparkban. Az [...] tovább »
A világ legritkább tigrisei születtek a Nyíregyházi Állatparkban
Nyíregyháza - Áprilisban születtek, ám csak ma délelőtt mutatkoztak be a nagy nyílvánosság előtt a [...] tovább »
A net sztárja a bicajozó kutya
  Pár nap alatt több mint 1,5 millióan nézték meg a legnagyobb videómegosztó portálon Norman-t, a [...] tovább »
Talált francia bulldog keresi gazdáját
Nyíregyháza - Szerdán találtuk Nyíregyházán ezt a körülbelül 2 éves francia bulldog kan kutyát. tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés