Kárpótlás?

Ha közeledik március 8-a, kezd megszólalni a férfiember lekiismerete: nőnapra valamivel kárpótolni kellene a feleséget, a barátnőt, a munkatársnőt, nőismerőst, mert egész éven át elviselte, hogy későn, fáradtan, más esetben sörszagúan ment haza, vagy randevúra (a késéseket már nem is említem) és „az első a munka, aztán a család” elvet követte.
Szaniszló Bálint jegyzete.

Aztán nyűgös volt, mert a főnök ilyen és olyan volt és türelmetlen, ha társa kezdett bele azt őt ért hasonló sérelmek elpanaszolásába. A munkahelyén pedig az otthoni gondok nyomták a lelkét és ezért sokszor munkatársnőjével volt türelmetlen

Szóval elgondolkodik a férfiember, mivel is kárpótolja nőtársait. A feleséggel, barátnővel kezdetben mesés vacsorát képzel el virágkosárral és munkahelyi nő kollégáinak is hatalmas csokrokat képzel el.

Aztán csak március 8-án reggel a naptárra pillantva, vagy a rádió híradásából jön rá, hogy megint elkésett. Munkahelyébe menet rohanva vásárol egy kazal hóvirágot (apropó azt már nem lehet árusítani) és munkahelyén sietve osztja ki kolléganői között és közben izgul, hogy jut-e mindenkinek. Este hazafelé azon izgul, hogy legyen még nyitva a virágbolt és legyen még miből válogatni, hogy a feleség, barátnő se  maradjon ki a köszöntésből…

Pedig – agyoncsépelt, de igaz mondás – egy szál virág elég és a figyelmesség, a jó szó. Csak tartson ki a következő nőnapig.








hirdetés