Katalán válság – Többtucatnyi közút forgalmát akadályozzák tüntetők

Madrid/Barcelona – A kora reggeli óráktól fokozatosan többtucatnyi közút forgalmát kezdték akadályozni vagy tették lehetetlenné tüntetők szerte Katalóniában pénteken.


Az akciókat a Köztársaság Védelmi Bizottságok (CDR) elnevezésű radikális csoport szervezte, amely “eltemetjük a rezsimet” felhívással hirdetett csoportosulásokat. Az internetes közösségi oldalakon mozgósítva azt is írták, hogy a francia sárgamellényesek akciói inspirálják őket.

Reggel nyolc órakor mintegy 22 útszakaszon, köztük autópályákon jelentek meg tiltakozók. Az AP-7-es sztrádán például Ampolla településnél mintegy százan vonultak fel mindkét haladási irányban, egyebek mellett gumiabroncsokkal elzárva a forgalmat, ezzel pedig több kilométeres kocsisort okozva – tudósított az Antena3 országos kereskedelmi televízió a helyszínről.

Az egyik barcelonai bevezető úton feszült pillanatok is kialakultak, amikor a katalán rendőrök megpróbálták leterelni a tüntetőket. Sikerült elérniük, hogy félpályás útlezárással tovább haladhasson a közlekedés.

A független katalán köztársaság azonnali megteremtését követelő CDR idén márciusban tűnt fel, miután lázadás és közpénz hűtlen kezelése miatt a legfelsőbb bíróság vádat emelt 25 katalán függetlenségi vezető ellen. A csoport elégedetlen a függetlenségi katalán kormánnyal is, október elsején követelték Quim Torra elnök lemondását. Akcióikkal több alkalommal is közutak forgalmát blokkolták élőlánccal, barikádokkal, felgyújtott autógumikkal.

A tüntetők most a spanyol kormány barcelonai jelenléte ellen tiltakoznak, mivel a kabinet a városban tart kihelyezett kormányülést, emiatt nagyfokú rendőri készültség lépett életbe. A kormányülés helyszíne köré kora reggel két biztonsági gyűrűt vontak a hatóságok. A környező utcákat lezárták, a forgalmat elterelték. A biztonságra megközelítőleg 1500 rendfenntartó vigyáz, a katalán és a spanyol rendőrség, a csendőrség és a városi rendőrség egységei közösen – tájékoztatott a katalán kormány.

A radikális csoportok mellett a legnagyobb katalán politikai civil szervezetek is tüntetéseket jelentettek be erre a napra, például a katalán parlamenti választások első évfordulójának alkalmából. A várható tömeges megmozdulásokkal kapcsolatban több, előzetes letartóztatásban lévő katalán függetlenségi politikus hívta fel a figyelmet az erőszakmentességre és a béke fenntartására.

– MTI –








hirdetés