Kazinczy-út: önszántából és kísérettel

Szabolcs-Szatmár-Bereg – A költőt kísérő francia tiszt elcsodálkozott, micsoda nép ez a magyar.

Bizonyára büszke lett volna Kazinczy Ferenc író, költő, a nyelvújítás vezéralakja, ha sejtette volna, hogy a távoli jövőben rendszeresen rendeznek majd róla elnevezett Szép Magyar Beszéd versenyt. Megyénkből is sokan vesznek részt ezeken a nemes versengéseken. A nyíregyházi Kazinczy Ferenc iskola igazgatója, Pásztor Attila az iskola névadásának idején, 18 éve így nyilatkozott: „Nagyon rokonszenves számunkra Kazinczy, mert benne megtestesülve láttuk mindazokat az eszményi tulajdonságokat, amelyeket nevelő munkánkban tanítványaink elé is példaképül szeretnénk állítani”.

Kenyér, sódar és tokaji

Szinte az egész irodalmi élet vezetése Kazinczy kezében volt, amikor a Martinovics-összeesküvés miatt 1794-ben letartoztatták. Hat évet ült börtönben, előbb Kufstein várában, majd Munkácson raboskodott. Kevesen tudják, hogy klasszikusaink közül talán ő fordult meg a legtöbbször megyénkben. Sokat tett mindezek felderítésére Katona Béla irodalomtörténész, aki Kazinczy és régiónk kapcsolatával is foglalkozott, könyvet is írt róla. Kazinczy már gyermek- és ifjúkorában is utazgathatott erre, hiszen Érsemjénben látta meg a napvilágot, több évig ott élt, a szülei viszont Alsóregmecen laktak. Sokszor meglátogatták a fiúcskát, a két település között pedig többnyire Szabolcs és Szatmár megyén keresztül vezethetett az útjuk.

Az ifjúkori utazások után 1800 nyarán újra járt errefelé. Korántsem önszántából, hanem amikor börtönőrök kíséretében Kufsteinből Munkácsra vitték. Az út bizony hosszadalmas volt, jó negyven nap után kelhettek át a Tokaj és Rakamaz közötti hídon. A fogolyszállítást szerte az országban nagy figyelemmel kísérték. Első megyénkbeli megállóhelyükön, Kótajban is nagy szeretettel várták őket. Kazinczy távoli rokonának, Ibrányi Károlynénak a fogadójában szálltak meg, ahol az egész társaságot vendégül látták.

A következő szálláshelyükön, Nyírbogdányban az édesanyja is várta a fiát. A megható eseményről Kazinczy a Fogságom naplója és a Pályám emlékezete című önéletrajzi művében számolt be. Együtt utaztak tovább Nyírkarászra, majd Vásárosnaményba, ahol három napig vendégeskedtek Lónyai László alispán házánál. Mivel a házigazda nem volt otthon, Kazinczyné vendégelte meg a kompániát, az alispán pedig vigasztalásul kenyeret, sódart, édességeket és tokaji bort küldött a börtönbe tartó csapatnak. „De micsoda nép ez a magyar! Ha visszamegyek Párizsba, mindenkinek elmondom” – ragadtatta el magát a velük utazó tiszt.
Az író később több megyénkbeli irodalmárral is tartotta a kapcsolatot, kitartó levelezőpartnere lett például Kölcsey Ferenc. Többen úgy tudják, egyszer Szatmárcsekén is meglátogatta a költőt, de ez korántsem biztos. Viszont többször is járt Nyíregyházán: legalább hatszor megfordult a városban. Volt, amikor csak átutazott, máskor itt is aludt.

Kazinczy Ferenc igényes, szép lelkületű ember lehetett. Aki felkeresi egykori lakhelyét, a gyönyörű parkkal körülvett széphalmi kúriát, meg­győződhet erről – Széphalom méltán vált az egyik legnevezetesebb nemzeti zarándokhelyünkké.

Zengedezett a kertről

Az útirajzaiban a legérdekesebb bejegyzés 1805. április 21-én kelt, amelyben a Schulek-féle botanikus kertben tett látogatásáról szól. Az arborétumról ugyan már többen is zengedeztek, de „ilyen részletesen és országos érdeklődésre számot tartva azonban még senki sem írt róla”. Ma is örülhetünk ennek, hiszen mostanában egyre kevesebben emlékeznek a csodás kertre. A kert története a következő: Schulek János evangélikus lelkész Tessedik Sámuel hatására gyümölcsöst és arborétumot telepített Nyíregyháza keleti szélén, a mai kórházkert és rendelőintézet helyén. A 12 holdas kert közepén állt a háza, amelyet később Inczédy-háznak neveztek el. Sajnos 1973-ban lebontották, és az arborétumra utaló emléktáblának is nyoma veszett.

– Bodnár István –








hirdetés