Sport

2014.12.22. 07:37

A buszon senderedés, a meccsen: rohamra!

Nyíregyháza - Az idei nyár emlékezetes marad a nyíregyházi Szálkai Pál számára. Két okból feltétlenül. Egyfelől augusztusban, Inczédy György Életmű-díjat vehetett át a Kossuth téren, másrészt július végén a Szpari ismét élvonalbeli bajnokit játszhatott a stadionban. Ki is ez a Szálkai Pál?

Nyíregyháza - Az idei nyár emlékezetes marad a nyíregyházi Szálkai Pál számára. Két okból feltétlenül. Egyfelől augusztusban, Inczédy György Életmű-díjat vehetett át a Kossuth téren, másrészt július végén a Szpari ismét élvonalbeli bajnokit játszhatott a stadionban. Ki is ez a Szálkai Pál?

„Kapaszkodjanak kedveskéim, senderedünk. Rohamra!” No, ezekből az egykoron sokat buszozó nyíregyháziaknak és környékbelieknek, valamint a sportot kedvelő megyebelieknek beugorhat. Hát ő Pali bácsi! Igen, ő az. Sóstói lakásban beszélgettünk e számára két fontos témáról.

Pali bácsi! Amolyan bemelegítésként meséljen már arról, miként került a volán mögé?

Szálkai Pál: Ez bizony hosszú történet lesz. Nem volt könnyű gyerekkorom, hamar munka után kellett néznem. Elsőként vájár tanuló voltam, de én kárpitos szerettem volna lenni. Aztán úgy hozta a sors, hogy kádártanuló lettem a nyíregyházi Czire Imrénél, és 57-ben kezdtem el inaskodni, majd dolgozni az akkori konzervgyárban. Később a sofőrködés érdekelt, meg is szereztem a hivatásos jogsit. Dolgoztam több helyen, így a gumigyárban, az Erdőgazdaságnál, a Tefunál. Kezdtem egy ma már aprónak számító Gazzal, majd jött egy Zil. Teherautóval jártam, amikor Szováti Feri megkérdezte, hogy nincs-e kedvem

buszozni. Hogyne lett volna, így kerültem végül buszra és 23 évet húztam le leginkább a 12-es, a 8-as, 5-ös és 7-es járatokon. No meg időnként másokon is.

Akik akkortájt az említett járatokon utaztak, időnként városnéző túrán érezhették magukat, hiszen sokat beszélt a mikrofonba. Gyakorta nem csak a kanyarodástól, a nevetéstől is dőltek az emberek. És jött a klasszikus: Kapaszkodjanak kedveskéim, senderedünk! Ezeket aligha muszájból mondta.

Szálkai Pál: Nem és nem is azért beszéltem, mert ezért pótlékot kaptam. Kedvelem az embereket, a kötelező csak annyi volt, hogy be kellett mondai a következő megállót. Szeretek beszélni és amikor láttam, hogy egy-egy vicces beszólás az utasok zömét jókedvre derítette, nyomtam a szöveget.

Kanyarodjunk a stadion, ahogyan azt akkortájt becézve mondták, a stadka felé. Előfordult, hogy néhányszor perceket állt a 8-as, vagy az akkor a Stadion utcán is járó 12-es a salakos pálya mellett, mert a Szpari edzőmeccset játszott.

Szálkai Pál: Volt bizony ilyen. Tudtam, hogy edző­meccs, vagy éppen csak tréning van. Megálltam, beszóltam a mikrofonba, hogy egy kis türelmet kérek, remélem nem sietős senkinek. Néztem egy kicsit a focit, aztán folytattam az utam. Akkor még nem volt ilyen rohanós a világ, a végén a menetidőt is hoztam. Így utólag is remélem, hogy emiatt senki sem késett le akkor semmit.

És jöhet a foci. Hol kapott rá kedvet, mit sportolt Pali bácsi?

Szálkai Pál: Sportolni nem sportoltam fiam, nem volt arra érkezésem, alkalmam. Már említettem, hogy vájártanuló is voltam, mégpedig Perecesen. Az oktatónk testvére a diósgyőri csapatnál edzősködött és egyszer szólt nekünk: No, inasok délután meccsre megyünk! Jött egy fapados busz és bevitt minket Miskolcra. Már nem emlékszem, hogy a Diósgyőr kivel játszott, de a meccshangulat úgy megfogott, hogy ezután ha tehettem, mentem a meccsekre. Tizenöt esztendős voltam, akkor kezdődött a nagy szerelem. Az első nyíregyházi találkozót a kórház mögötti, a későbbi salakmotorospályán láttam, olyan tizennyolc évesen.

És akkor a fő csapásirány, a Szpari. Melyik csapat a legkedvesebb, melyik meccsre emlékezik szívesen vissza Pali bácsi?

Szálkai Pál: Hát a Temesvári irányította csapat! Buús, Szekrényes, Gáspár, Szűcs, Cséke, Kozma, Moldván, Czeczeli, Polyák, Turtóczki, Kiss Miki.... No meg a többiek. Azok a srácok imádtak és tudtak is focizni. Milyen boldogok voltunk, amikor először sikerült az NB I-be jutni. A Fradi elleni első hazai bajnokit nem fogom elfelejteni. Vagy huszonöt ezren voltunk a lelátókon 1980 november elsején, jól is játszottunk, ám Nyilasi még a meccs elején a kapuba bólintott és végül ezzel a találattal kaptunk ki egy-nullra. A lefújás után összetörten ücsörögtem még a helyemen, amikor a megyebeli Fradisták rázendítettek: Szálkai Pál, most kiabálj! Majdnem nekik mentem, szerencsére Sáró barátom lefogott.

Ki volt az akkori kedvenc?

Szálkai Pál: Mindenkit imádtunk, de nekem Czeczeli Karcsi és Moldván Miki nőtt leginkább a szívemhez. Azok a srácok imádtak és tudtak is focizni, meg küzdeni. A szívüket-lelküket kitették a pályán a Szpariért, értünk. Temesvári Miki hajtotta is őket rendesen. Ha tehettem az edzésen is ott voltam. Amikor a tréningnek vége lett, Menotti (Temesvári Miklós beceneve, a szerk.) bement a szertárba, ráállt egy padra és a kis ablakon leste őket. Karcsiék meg elkezdtek kapura rugdosni, innen is, onnan is. Sorfalat csináltak és tűzeltek rendesen. Rendre a kapuba. Meg fogadásból tizenegyeseket rugdostak, célba lőttek. Volt, amikor egy órán át. Más idők voltak, más focival....

Milyen a mostani csapat, ki a kedvenc?

Szálkai Pál: Megmondom őszintén, egy kicsit mintha korán jött volna az NB I. Persze tudom én, hogy akkor kell feljutni, amikor lehet. Nagyon örültünk a bajnoki aranyéremnek, ám egy kicsit vékonykák vagyunk. De erősíteni fogunk és bennmaradunk. Csak jöjjenek a gólok, meg a szép játék, mert azzal lehet visszacsalogatni a nézőket. Egyébként örömtelei, hogy milyen sok nő és gyerek jár ki. Már nem is lehet úgy szidni a bírókat, mint korábban. A játékosok közül Balogh Jani az egyik kedvenc. Ahogy ő tudja irányítani a fiúkat a kapuból, az valami csoda. A másik Bajzát Peti, amilyen kapásgólokat rúgott, azt tanítani lehetne. Remélem tavasszal sokszor fog a kapuba találni.

Pali bácsi. Mit kíván jövőre a családnak, a Szparinak?

Szálkai Pál: A családnak és persze mindenkinek egészséget és boldogságot. A Szparinak? Biztos bennmaradást, sok győzelmet és nézőt. Hajrá Szpari, rohamra!

A teljes interjú a Kelet-Magyarország hétfői számában olvasható

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!