Kedves Állam Bácsi!
Kedves Állam Bácsi! 
Nem magamnak akarom ezt a sok pénzt – a felnőttek mondták, hogy el sem tudom képzelni, mennyi is az annyi –, hanem a kórháznak kérem. Tudod, itt Nyíregyházán már régen szeretnének egy nagy, hatalmas épületet, amibe meggyógyulhatnának az olyan gyerekek mint Lacika, aki sok injekciót kap, meg nénik és bácsik, akiknek a szívével van baj, vagy daganat nőtt a testükben. Nekik nagy szükségük lenne a szép új kórházra, meg a korszerű műszerekre – így mondták a nagyok. Anyáék arról is beszélgettek, hogy most gond van, mert ha te nem adsz plusz pénzt, akkor abból, amit ide megálmondtak, nem biztos, hogy minden elkészülhet. Azt sajnos nem tudták megmondani, hogy az épület lesz kisebb, vagy kevesebb gépet vesznek a kórházba. Esetleg mind a kettő bekövetkezhet, ezért nagyon szomorúak voltak (és én is).
Nagypapa azt magyarázta, hogy a nagymama nem látja a gazdasági összefüggéseket (szerintem ő nem lát, mert elveszítette a szemüvegét), de azt a papi sem igazán értette, hogy miért kell kérni saját magadnak saját magadtól. Nem látod, hogy honnan hiányzik pénz? Neked is baj van a látásoddal, mint a szomszéd néninek, aki a múltkor 1000 helyett 10 000 forintot adott egy bácsinak, pedig meg sem érdemelte, és nem is neki kellett volna adni.
Arra gondoltam, ha neked kellemetlen kuncsorogni, és kimerítő a zsebbe nyúlkálás, akkor én kérem sok gyereknek, néninek, bácsinak a pénzt. Bankon keresztül utalva nem is fárasztó művelet ez, csak gyorsan utalj, hogy megépüljön a kórházunk, és ha sietsz, még tranzakciós díjat sem kell fizetned. Ráérsz utána gondolkodni, hogy jutottunk el ideáig…
