Kék Cápák – Célba veszik a második helyezést

Emani Gantnek honfitársával kell majd megküzdenie, ha ilyeneket akar zsákolni
Emani Gantnek honfitársával kell majd megküzdenie, ha ilyeneket akar zsákolni - © Fotó: www.kosarsport.hu
Nyíregyháza – Vérbeli hazai rangadó vár szombaton a Miskolcot fogadó Nyíregyháza Blue Sharks csapatára a férfi kosárlabda NB I B csoportban.

Három fordulóval az alapszakasz vége előtt biztosította helyét a felsőházi rájátszásban, vagyis a Keleti csoport első négy helyezettje között a Nyíregyháza Blue Sharks NB I B csoportos legénysége. A pillanatnyilag birtokolt negyedik helyezésből akár még első is lehet, de legyünk reálisak: az élre ugrott Debrecent a formája alapján aligha lehet befogni.

A második helyezés azonban nem elérhetetlen, hiszen a Cápák előtt álló Miskolci EAFC és a Vásárhelyi KS is látótávolságon belül van, a következő két mérkőzésen pedig éppen ezek a csapatok lesznek a vendégek a Continental Arénában. Elsőként szombaton (16.30) az éllovas DEAC-cal azonos mérleggel rendelkező MEAFC.
– Ha mindhárom hátralévő mérkőzésünket megnyerjük, és a még szintén hátralévő Vásárhely–MEAFC mérkőzésen is számunkra kedvező eredmény születik, akkor valóban megcsíphetjük a második helyezést, amelynek birtokában a hazai pálya előnyével vághatnánk neki a negyeddöntőnek – mondta a hátralévő meccsek jelentőségéről Siska János, a nyíregyháziak vezetőedzője. – Egyelőre a Miskolc elleni mérkőzésre koncentrálunk, és biztos vagyok benne, hogy remek hangulatú, nívós mérkőzést láthat majd, aki kilátogat az összecsapásra. A MEAFC-tól idegenben kétpontos vereséget szenvedtünk, azóta ellenfelünk amerikai centert is igazolt, így palánk alatt is erősödött. A keddi, MAFC II elleni bajnokin kellemes ellenfélre akadtunk, de rá tudtunk hangolódni a rangadóra, míg a MEAFC már két hete nem volt pályán. Úgy tudjuk, Miskolcról is jönnek szurkolók, reméljük bennünket is sokan buzdítanak majd, és győzelemmel tudunk majd kedveskedni az értünk szorítóknak.
A mérkőzésre továbbra is érvényes az az akció, hogy bármilyen, a csapat hazai meccseire érvényes bérlettel rendelkező szurkoló és minden utánpótláskorú nyíregyházi kosárlabdázó bevihet magával még egy nézőt, illetve a Nyíregyházi Sportcentrum versenyzőinek ingyenes a belépés.








hirdetés