Kék Cápák – Előnyt szült a védekezésváltás

Srdjan Sztojanovicsot (balra) alaposan sanyargatták a vendégek, de így is 30 pontig jutott
Srdjan Sztojanovicsot (balra) alaposan sanyargatták a vendégek, de így is 30 pontig jutott - © Fotó: Pusztai Sándor
Mindegy, ki dobja a pontokat, de a jelek szerint jól halad az új szerzemény csapatba építése a Nyíregyháza Blue Sharksnál.

A 82–68-as győzelem simának is nevezhető, de a Nyíregyháza Blue Sharksnak két és fél negyeden keresztül meg kellett szenvednie vasárnap a Tehetséges Fiatalokkal, hogy a meccs végére megőrizze a bajnokságbeli hazai veretlenségét.

– Ilyen mérkőzésre számítottunk, tudtuk, hogy az ellenfél keményen, agresszíven fog védekezni – mondta Siska János, a nyíregyháziak vezetőedzője. – Fel voltunk arra is készülve, hogy lassú kosárlabdát játszanak, úgymond ölik a játékot, de a második félidőre megtaláltuk az ellenszert, és nagyon örülünk, hogy nyerni tudtunk. A harmadik negyedben elkezdtük váltogatni a védekezést, és ez megzavarta az ellenfelet, több labdaszerzésünk is volt, ezekből ziccereket dobtunk. Előbb ledolgoztuk a hátrányt, aztán sikerült meglépni a vendégektől, és meg tudtuk tartani az előnyt.

Srdjan Sztojanovics a harmadik mérkőzésén is azt igazolta, hogy jó vásárt csinált vele a klub. Az újonnan szerződtetett légiós ideérkezése után arról is beszélt Sitku Ernő szakmai igazgató, hogy újból ki kell alakulnia a csapaton belüli hierarchiának. Ezen a mérkőzésen látszott elsőként, hogy a szerb-magyar játékos a többieknél jóval aktívabban kivette a részét a pontok termeléséből. Ez lehet a csapaton belüli átrendeződés?
– Bízom benne, hogy nem így lesz, és a többiek is hozzá tudják majd tenni a magukét, ahogy ezen a mérkőzésen is hozzátették – felelte Siska János. – Az a lényeg, hogy nyertünk, teljesen mindegy, ki hány pontot dob, hiszen csapatjátékról van szó. Persze örülünk neki, hogy Srdjan itt van és jól teljesít, úgy tűnik, sikerült őt beépíteni a csapatba, és remélhetőleg ettől is csak jobbak leszünk.

A legutóbbi három bajnoki meccsén győztes nyíregyházi csapat csütörtökön a Hepp-kupa negyeddöntőjében lép pályára Békésen, és az idei utolsó fellépése a Miskolci EAFC elleni idegenbeli bajnoki lesz.



Sporthírek






hirdetés