Kék Cápák – Ez tényleg nem tingli-tangli volt

Czura Attilát ezen a mérkőzésen nem lehetett megállítani
Czura Attilát ezen a mérkőzésen nem lehetett megállítani - © Fotó: Pusztai Sándor
Nyíregyháza – A csapattal együtt Czura Attila is átérezte a helyzet komolyságát, és győzelemre vezette a Kék Cápákat.

Franchise player. Az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban, az NBA-ben azokra a játékosokra használják ezt a kifejezést, akik a csapatukban a legjobb teljesítmény nyújtják. Hosszabb vagy rövidebb távon is ki lehet érdemelni ezt a kitüntető címet, ami a vasárnapi Nyíregyháza Blue Sharks–Veszprém NB I B csoportos mérkőzésen (74–69) hazai oldalon egyértelműen Czura Attilának járt. A máskor döntően hátvédként szereplő játékos most irányítóként játszott, és 31 pontjával győzelemre vezette együttesét a másodosztály legutóbbi másodikja ellen.

– A szakmai stáb tagjai arra kértek, hogy határozott legyek, és ne kényszerítsem bele a csapatot egy amolyan tingli-tangli támadójátékba – mondta Czura Attila, aki Bus Iván távollétében kapta meg a karmesteri pálcát. – Az első negyedben akadtak gondjaink, elsősorban azzal, hogy a Veszprém a mindent elváltós védekezést választotta, de a második negyedben sikerült megtalálnunk ennek a játéknak az ellenszerét, amikor pedig nagyszünet után fordítottunk, már nem adtuk ki a kezünkből a vezetést. Örülök annak, hogy feledtetni tudtuk a Bonyhád elleni nyitányt, remélem, attól gyengébben egyszer sem fogunk játszani. A mostani meccsen Czinger Zoltán kipontozódása után már két kezdőemberünk hiányzott, de szerencsére a fiatalok jól szálltak be a játékba.

Fiatalok… Mondja ezt a csapat 23 éves játékosa. Tényleg ezzel a korral ebben a titáncsapatban az öregek vagy a fiatalok csapatában kap helyet az ember?

– Amikor az edzésen labdaleütés nélküli öregek–fiatalok meccset játszunk, akkor bizony a rutinosok között kell játszanom – mosolyog Czura Attila, aki nyíregyházi felnőttjátékosként a legjobbját érte el a vasárnapi 31/12 pontjával, a karriercsúcsot a két éve tiszaújvárosiként szerzett 33 egység jelenti. – Ez van, de hát sok a kétezres születésű játékos a keretben, sőt Bolden Immanuel személyében már kétezer-egyesünk is van. Amúgy is azt szokta mondani szakmai igazgatónk, Sitku Ernő, hogy ebben a korban már nem tekinthető fiatal játékosnak a kosaras. Igyekszem is ennek megfelelni, és bízom benne, hogy vasárnap, a Győr elleni újabb hazai meccsen és a későbbiek során hasonló teljesítményre leszek képes, mint a legutóbbi meccsen.








hirdetés