Kék Cápák – Felszabadultan, görcsösség nélkül

Tóth Gergelynek is voltak látványos megmozdulásai
Tóth Gergelynek is voltak látványos megmozdulásai - © Fotó: Pusztai Sándor
Nyíregyháza – A Cápák „örömfocival” lazítanak a győzelem után, majd kőkemény munkába kezdenek.

Mint ismert, a Nyíregyháza Blue Sharks vasárnap este az utolsó fordulóban már tét nélkülivé minősülő meccsen 94–75-re legyőzte az alapszakaszgyőztes Veszprémet.

– Úgy játszottunk, ahogy elterveztük, nem akartunk sok mindent megmutatni – mondta Siska János, a Cápák vezetőedzője, aki már a rájátszásbéli ellenfelekre is gondolt. – Helyén kell kezelni ezt a győzelmet, többen nem játszottak a Veszprémből, vagy csak nagyon kevés időt töltöttek a pályán. Ekkora különbség nem volt várható, a végére léptünk el igazán. Nagyon pozitív, hogy a srácok úgy játszottak, ahogy kértük tőlük, azaz felszabadultan, görcs nélkül. Ez elmondható mindkét csapatra, ebből egy gála jellegű, sok szép jelenettel tarkított mérkőzés kerekedett ki. Örülök, hogy mindenkit tudtam játszatni, akit szerettem volna, aki eddig kevesebb lehetőséget kapott, most többet lehetett a pályán. Sajnálom, hogy Mokánszkinak megsérült a bokája, remélhetőleg nem lesz nagyobb baja.

Összefuthatnak még

– Gratulálok az U20-as csapatnak, óriási eredmény, hogy ők is bekerültek a nyolc közé és döntőt játszhatnak. Ezúton gratulálok a Veszprémnek is az eddigi szenzációs szerepléshez, magabiztosan megnyerte az alapszakaszt. Remélem, találkozunk még, addig sok sikert kívánok nekik – zárta szavait a tréner, aki a két csapat esetleges elődöntőjére utalt.

Az alapszakasz zárása tehát jó volt, kedden jöhet a jól megérdemelt „örömfoci”, majd a kőkemény munka: a Cápák néhány nap erősítés után elkezdenek készülni a BKG elleni negyeddöntős párharcra.

MK








hirdetés