Kék Cápák – Hipp-hopp, hogy eltelt ez a huszonöt nap…

Emani Gant számára a pénteki lesz a búcsúmeccs
Emani Gant számára a pénteki lesz a búcsúmeccs - © Fotó: Pusztai Sándor
Nyíregyháza – Törökbálinton egyenlítené ki a párharc állását a Blue Sharks NB I B csoportos férfi kosárlabda-csapata.

Bármilyen hihetetlen, még nem fejezte be szereplését a férfi NB I B B csoportban a Nyíregyháza Blue Sharks, csak éppen 25 nap telt el két rájátszásbeli mérkőzése között, amelyet az 5-8. helyért vív az MTK Törökbálinttal. Az első meccs ˜– amelyet április 24-én 67–61-re veszített el hazai pályán a Blue Sharks – óta előbb a nyíregyháziak által érdekelt (sőt, megnyert!) junior-, aztán az MTK részvételével rendezett U20-as döntő bírt halasztó hatállyal, a többi tíz nap meg csak úgy elment. A Törökbálinton pénteken 19.30-kor kezdődő meccsen MTK-győzelem esetén eldől az egyik fél második győzelméig tartó párharc.

– Furcsa helyzetbe kerültünk, érdemi edzésmunkáról nem nagyon lehetett beszélni az utóbbi időben, hiszen ritkán volt együtt a keret – mondta Siska János, a Blue Sharks vezetőedzője. – Azért bízom benne, hogy a szezonvégi hangulatban is motivált lesz a társaság, nem úgy, mint a párharc első mérkőzésén, amikor nem játszottunk ahhoz méltóan, ahogy egész évben teljesítettünk, és a szezon leggyengébb játékát produkáltuk. Nyerni szeretnénk, hogy a jövő keddi harmadik meccsen hazai pályán az egész párbajt meg tudjuk nyerni.

Egy biztos, az amerikai Emani Gantnek a pénteki lesz a nyíregyházi búcsúmeccse, hiszen az amerikai centernek hétfőre szól a repülőjegye. A másik ágon a Győr és a Vásárhely küzd, ők 1–1-re állnak egymással.








hirdetés