Kék Cápák – Kellő távolságon kívül tartották az MTK-t

Akt.:
Nyíregyháza Blue Sharks vs. MTK
Nyíregyháza Blue Sharks vs. MTK - © Fotó: Dodó Ferenc
Nyíregyháza – A Nyíregyháza Blue Sharks új fajta, látványos bemutatása megadta a lendületet Siska János fiainak, akik labdaszerzésekkel és gyors kosarakkal pillanatokon belül elléptek 9-0-ra.

Mondhatnánk, továbbra is hazai kosarak születtek, csakhogy a nyíregyházi Jakab Péter az MTK pontjaiért volt felelős (a meccs végére 29-ig jutott), az ő vezetésével visszajöttek a törökbálintiak és a második negyedben előbb 24-23-ra vezettek, majd percekig fej-fej mellett haladtak a csapatok.

Ekkor már Bus Ivánnak is be kellett vetnie egy kis trükköt, Bazsó Brúnó bepörkölt egy hármast és stabilan szedte a lepattanókat, valamint Sitku Márton is jól szállt be a játékba: a Cápák a nagyszünetre megnyugtató előnyt építettek ki.

Az első félidőben tízből hat hármast értékesített a Blue Sharks, a harmadik negyed első támadásából a statisztikát továbbjavította Michael Harmon. Ezt követően azonban nem nőtt tovább a különbség, sőt, az MTK a negyedik negyedben benézett tíz pont alá. A nyíregyháziak elsősorban támadásban nem kapták el a ritmust, ám a védekezésre most sem lehetett túl sok panasz a záró etapban, így a vendégek öt pontnál már nem tudtak közelebb férkőzni.

A Blue Sharks a héten még egy meccset játszik, vasárnap a Nagykőröst fogadja.

Kosárlabda: férfi NB I./B

Nyíregyháza Blue Sharks-MTK 73-66 (21-21, 26-12, 15-19, 11-14)

Continental Aréna, 300 néző. V.: Fodor, Gál, Földi.

Blue Sharks: Harmon 17/9, Czura 7/3, Fazekas 5/3, Bazsó 16/9, Tóth 7. Csere: Bus 4, Czinger 6, Sitku M. 8/6, Oláh 2, Mokánszki 1. Vezetőedző: Siska János.








hirdetés