Kék Cápák – Nagy hajrával nyertek a Viharsarokban

Nagy Krisztián csapatkapitányhoz méltó vezére volt a cápahadnak
Nagy Krisztián csapatkapitányhoz méltó vezére volt a cápahadnak - © Fotó: Pusztai Sándor
Nyíregyháza – Csak egyszer ingott meg igazán a Blue Sharks vezetése, de akkor jöttek a triplák.

Danijel Krsztics duplájára tíz ponttal felelt a Nyíregyháza Blue Sharks, vagyis a Kék Cápáknak végre nem az elejétől kezdve az eredmény után kellett futniuk a Békéscsabán játszott, Békés elleni NB I B csoportos mérkőzésen.

A hazaiak szerb bedobója öt perc után nyolc pontnál tartott, a nyíregyháziaknál Nagy Krisztián kilencnél, csak éppen a vendégek soraiban más is képes volt kosarat szerezni, ezért 15–8-ra vezettek is. Az első félidőben a Blue Sharks szép csapatmunkával, a Békés a végül 51 pontig jutott Koma Dániel és Krsztics duó (26+25) találataival haladt előre, vendégrészről csak Bus Iván két korai faultja adott okot az aggodalomra.

A harmadik negyedben átvette a vezetést a Békés, de nem sokáig, mert a továbbra is ponterős Nagy Krisztiánhoz mások is csatlakoztak, így 73–65-ös vendégelőnyről indult az utolsó negyed. A meccset is nyolc ponttal nyerték meg a Czinger Zoltánt nélkülöző Kék Cápák – mégis mennyi minden történt a kettő között…

Kilenc békési ponttal indult az utolsó játékrész, magyarán hamar átvette a vezetést a házigazda, amely 81–78-as is volt már az előnye. Két perccel a vége előtt 85–83 volt a Békés javára, ekkor Nagy Krisztián egyenlített, majd Czura Attila negyedik triplájával 85–88-ra módosult az állás. A következő támadásnál a békésiek kétszer is visszaszedték a támadólepattanót az elhibázott triplakísérletük után, harmadjára már nem, az ellentámadásból pedig Oláh Zoltán megadta a kegyelemdöfést. Két elveszített idegenbeli bajnoki után tudott újra meccset nyerni a Blue Sharks – még éppen idejében, hogy ne ússzon el végleg a kedvező rájátszásbeli pozíció megszerzésének lehetősége.

NB I B csoport: Férfiak

20. forduló

Békési SZSK–Nyíregyháza Blue Sharks 85–93 (26–27, 18–20, 21–26, 20–20)

Békéscsaba, 200 néző, v.: Vida B., Nagy V., Győrffy R. Blue Sharks: Bus I. 16, Czura 22/12, Sztojanovics 12/6, Sitku M. 7, Nagy K. 24/3. Csere: Oláh Z. 10/3, Fazekas Cs., Mokánszki 2. Edző: Siska János.








hirdetés