Kék Cápák – Néhány rosszul sikerült perc miatt más a megítélés

Akt.:
Kék Cápák – Néhány rosszul sikerült perc miatt más a megítélés
© Fotó: Pusztai Sándor
Nyíregyháza – A Nyíregyháza Blue Sharksnál a jövőben sem térnek le arról az útról, hogy a saját nevelésűek kapjanak lehetőséget.

Ha szigorúan a tényeket vesszük, kicsit előrelépett a Nyíregyháza Blue Sharks a tavalyihoz képest, hiszen az egy évvel ezelőtti bajnoki ötödik helyezés mellé a Hepp-kupában nem bronz-, hanem ezüstérem társult. Ezen tények ismeretében a csütörtökön tartott szezonzáró sajtótájékoztatón Sitku Ernő, a csapatot üzemeltető gazdasági társaság ügyvezetője, a csapat szakmai igazgatója is elismerte azonban, hogy nem teljes az elégedettség, hiszen a bajnokságban mindenképpen a négy közé vágytak.

– Három vagy négy rosszul sikerült percen múlott, hogy nem értük el az alapvető célt – tette hozzá Siska János vezetőedző, utalva a Vasas Akadémia elleni negyeddöntőben a harmadik, hazai meccsen történt rövidzárlatra. – Nem hiszem, hogy emiatt bárki rosszabb játékos vagy edző lenne, de rosszabb ember semmiképpen. A rájátszásnak ez a szépsége vagy esetünkben a negatívuma, hogy szinte teljesen új bajnokság kezdődik. Hazai pályán erősek voltunk, hiszen az ominózus Vasas elleni meccsen kívül csak az alapszakasz-győztes Oroszlánytól kaptunk, idegenben viszont gyengélkedtünk, az alapszakaszban hét vereségünk volt és a rájátszásban sem tudtunk meccset nyerni. Támadásban előrelépett a csapat, ezt mutatja a szerzett pontjaink száma is, a pontlistát sokáig vezető Czura Attila és Bus Iván különösen sokat fejlődött ezen a téren. Gondjaink inkább magas posztokon adódtak, főként, hogy Czinger Zoltán sérülése miatt a fél bajnokságban klasszikus center nélkül maradtunk, az így keletkezett űrt az inkább hármas-négyes poszton szerepeltethető Nagy Krisztiánnak kellett betölteni, valamint a kötelezően szerepeltetendő fiataloknak, akiknek még bele kell erősödniük ebbe a pozícióba. Nyilván szerettünk volna a négy közé jutni, bízunk benne, hogy jövőre még erősebb csapattal ez már sikerül.

És ezzel a vezetőedző át is passzolta a labdát a szakmai igazgatónak, aki a jövőt is érintette.

– Két éve elkezdtük azt a munkát, amiben meghatároztuk azt a célt, hogy nyíregyházi játékosoknak adjunk lehetőséget – vette át a szót Sitku Ernő. – Továbbra is ezt az utat járjuk, és szeretnénk, ha a feltörekvő fiatalok bekerülnének a csapatba. Ez felelősséggel is jár, csak azért nem kerülhet valaki kényelmi pozícióba, mert saját nevelésű játékos. Olyan kosarasokat szeretnénk foglalkoztatni, akik szeretik ezt a csapatot, és segíteni tudnak abban, hogy rövidtávon magasabb osztályba jussunk. Ez nehéz, garanciát nem lehet rá vállalni, főleg úgy, ha az itteni kosárlabdában dolgozó emberek arra biztatják a játékosainkat, hogy hagyják itt Nyíregyházát. Jó lenne, ha egy irányba húznánk, mert különben mi értelme a nevelőmunkának…

Az már biztos, hogy a csapatból lesz nyári programja Fazekas Csabának, aki az U20-as válogatott keretének tagja és van rá esély, hogy Mokánszki Máté valamint a Sitku Márton az U18-asok keretébe kapjon meghívást, ahogy egész évben kaptak is.

Kerékpárt nyert

A Nyíregyháza Blue Sharks által meghirdetett játék (a Continental Aréna előterében elhelyezett életnagyságú Nagy Krisztián és Czinger Zoltán fotóval lehetett szelfizni) sorsolását is megtartották, a nyertes a Bogi Sport által felajánlott kerékpárral gazdagodott. A győztes nevét a csapat Facebook-oldalán lehet megtalálni.



Sporthírek






hirdetés