Kék Cápák – Ranglistavezetőkhöz méltó teljesítménnyel

Akt.:
Kék Cápák – Ranglistavezetőkhöz méltó teljesítménnyel
© Fotó: Pusztai Sándor
Nyíregyháza – Fölényes győzelmet aratott a nem teljes csapattal érkező Nagykőrös ellen a Blue Sharks a kosárlabda NB I B csoportban.

Pályán volt az NB I B csoport pont- (Czura Attila) és lepattanólistáját (Nagy Krisztián) vezető játékos, és pályán lehetett volna a blokkolásban élen álló Dobos László is, de ő munkahelyi elfoglaltság miatt nem tudott a nagykőrösiekkel tartani a szerda esti nyíregyházi férfibajnokira.

Pedig 224 centijével kitűnt volna a mezőnyből, miként a Blue Sharksból sérülés miatt hiányzó 215 centis Czinger Zoltán is. Hazai oldalon Czura Attila és Nagy Krisztián is erősített az átlagán, Bus Iván pedig a pont- és asszisztermésével már a nagyszünet előtt eljutott a dupladupláig.

Hol megugrott, hol kicsit magára engedte ellenfelét a Blue Sharks, a harmadik negyedben pedig akkor lépett meg igazán, amikor a hazai pályán most debütáló Srdjan Sztojanovics is a vásárhelyi formában játszott. A végén már pihenőt kapott kezdő csapat java része, hiszen a fölényes győzelem sem forgott veszélyben – hatodik őszi hazai meccsét is megnyerte a Blue Sharks.

NB I B csoport: Férfiak

9. forduló

Nyíregyháza Blue Sharks–Nagykőrösi Sólymok KE 86–63 (27–22, 20–16, 28–14, 11–11)

Continental Aréna, 200 néző, v.: Pozsonyi, Borgula, Bács.

Blue Sharks: Bus I. 14, Czura 25/15, Sztojanovics 21/9, Mokánszki 9/3, Nagy K. 11/3. Csere: Sitku M., Oláh Z. 6, Szondi Á., Vaskó, Vida, Farkas D., Demeter Á. Edző: Siska János.








hirdetés