Kék Cápák – Talán még a múltkorinál is nehezebb

Fazekas Csaba (labdával) is erős ellenfelekkel találja majd szemben magát
Fazekas Csaba (labdával) is erős ellenfelekkel találja majd szemben magát - © Fotó: Pusztai Sándor
Nyíregyháza – A hazai pályán még veretlen, a keleti ágon második Hódmezővásárhely vendégei lesznek szombaton a Kék Cápák.

Az első után a második helyezett következik, ráadásul megint idegenben. Vagyis a feladat nehézségi foka nem csökken a szombaton Hódmezővásárhelyen fellépő Nyíregyháza Blue Sharks NB I B csoportos férficsapata számára.
– Sőt, talán még nehezebb is lesz, mint a miskolci mérkőzés, mert komplett csapattal találjuk magunkat szemben, a MEAFC-nak pedig ugye volt egy hiányzója – reagált a felvetésre Siska János, a nyíregyházi csapat vezetőedzője, akinek legénysége a múlt pénteken szűken, de kikapott (79–77) a listavezetőtől. – A vásárhelyi csapatnak is vannak élvonalbeli múlttal rendelkező játékosai és centerposzton bevethető szerb légiósa, a letámadásos védekezése ellen pedig nagyon nehéz támadni. Igyekeztünk tanulni a MEAFC ellen elkövetett hibákból, felkészültünk az ellenfélből, és mindent megteszünk majd, hogy győzelemmel zárjuk az évet.

A két csapat hamarosan újra találkozik egymással, hiszen a Hepp-kupa negyeddöntőjében is összesorsolták őket, a januári mérkőzésen majd a Kék Cápák csapata lesz a házigazda. Arra a találkozóra már a szombati találkozó tapasztalataival együtt készülhetnek fel a felek, addig is az NB I B Keleti csoportjának jelenlegi tabellája a mérvadó: a nyíregyházi nevelésű Pavlovics Vukot is foglalkoztató vásárhelyiek hét győzelemmel és két vereséggel (mindkettőt idegenben szenvedték el, tehát újabb otthon még veretlen csapathoz látogatnak Bus Ivánék) a második, a Cápák öt sikerrel és négy fiaskóval a hetedik helyen állnak.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

Sporthírek






hirdetés